16. fejezet - Divatbemutató?

Hali csajok!

Most írhatnám, hogy megint késtem (nem is kicsit, úgy látszik nekem ez a specialitásom), vagy sajnálom, meg röstellem, de nem teszem. A történetet elsősorban magamnak írom, az pedig csak hab a tortán, hogy Ti itt vagytok, és minden szépet írtok. Néha nekem is vannak olyan időszakaim, amik nem éppen eseménydúsak, és éppen nincs ihletem, ez szerintem bárkivel előfordulhat. Most épp velem. Mindenesetre igyekszem összedobni egy részt, és majd a Justin-os blogomra is megy majd egy hamarosan (?). Ha valahol elgépelek valamit, azért bocsánat, meg azért is ha néha hülyeségeket írok, de közben itt megy épp a Star Wars ötödik része, ami mostanában lett a kedvencem. Na, puszi!

Kellemes olvasást kíván:

Nina

I need your love

Az előző nap eseményeire alig emlékszem. Természetesen az tisztán és pontosan rémlik, mi volt a metróban és az utcán. Tudom, hogy Louis-szal mit csináltunk, és tudom miket olvastam Rebecca-ról. Ami ezután történt szinte teljesen kiesett.

Reggel gyűrött hajjal és fejjel ébredtem, majd az éjjeliszekrényemre pillantva megláttam a sok gyógyszeres dobozt, és a lázmérőt is. A telefonomra pillantva láttam, hogy pont tíz óra van. És szerda. Te jó ég! Most akkor először elkéstem volna a suliból? Hirtelen felpattantam, de annyira nem tett jót a fejemnek, hogy visszaszédültem az ágyra. A szememet dörzsölve próbáltam enyhíteni a kíméletlen fájdalmat. Végül erőt vettem, és felálltam, majd lassan lépkedtem le a lépcsőn. A fiúk mind lent voltak, plusz Perrie is jelen volt.

- Jól vagy? - futott oda hozzám Liam.

- Nem egészen. - vallottam be.

- Csináltam neked reggelit! - hozott oda hozzám Niall egy tálcát, amin egy tányér tojásrántotta volt, plusz egy pohár narancsdzsúz.

- Köszönöm szépen! - mosolyogtam rá hálásan, majd belekortyoltam az italba. - Danielle és Eleanor? - kérdeztem kicsivel később, mert feltűnt, hogy ők nincsenek itt.

- Eleanor dolgozik, Danielle pedig elvitte kocsival, és megvárta. Még korábban elmentek. - magyarázta el Zayn.

- Eleanor hol dolgozik? - érdeklődtem, mert ezt még nem is tudtam ezidáig, hogy Eleanor dolgozik valahol.

- Modell. A Hollister-nél. - válaszolt maga elé meredve faarccal Louis.

- Aha - feleltem kurtán.

Lassan majszolgattam a reggelim, amihez még egy zsömlét is hoztak nekem a fiúk. Kedves. Valójában semmi különöset nem csináltunk, ők csak elszórva üldögéltek, néha ki-ki szaladtak a konyhába vagy fel az emeletre. Pár perc múlva kulcscsörgést hallottunk a zárban, majd Eleanor és Danielle libbent be rajta.

- Sziasztok! - köszönt jókedvűen Eleanor, majd lehuppant közénk a kanapéra. - Képzeljétek! - fordult felénk. - Holnap lesz egy divatbemutató, amin fellépek. És meghívhatok annyi embert, amennyit csak szeretnék. - csacsogott. - Úgyhogy meghívlak titeket! - nézett végig rajtunk.

- Az jó! - próbált mosolyt erőltetni az arcára Louis.

- Én nem hiszem, hogy tudok menni. - próbáltam szomorú hangon mondani, ami nagyjából sikerült is. Őszintén sosem tartottam rá igényt, hogy ropi lányokat nézzek néhány puccos ruhában. Még ha az Eleanor is. Végülis nem olyan jó barátom, hogy feltétlenül ott legyek a kis divatbemutatóján. Meg most van is egy jó kifogásom. Hogy beteg vagyok.

- Igen, azt gondoltam. - mondta gúnyosan, ami valójában meglepett. - Vagyis, a fiúk mondták, hogy nem vagy jól. - szépítette meg az előző mondatát. Ezt nem tudtam mire vélni.

- Akkor holnap egyedül leszek. Szuper. - gondolkodtam hangosan.

- Én itthon maradok veled! - szólalt meg hirtelen Louis, ami megintcsak meglepett. Kicsit sok a meglepetés mostanság.

- Miiii??? - hüledezett Eleanor. - Nem maradhatsz itthon! Hiszen divatbemutatóm lesz!

- De már százszor voltam a divatbemutatóidon, és amúgy is, a lányok ott lesznek, meg a srácok is. - magyarázott lazán a fiú.

- Kösz szépen! - nézett először barátjára, majd rámsandított. Most komolyan Rám mérges? Ez a lány nem egészen normális. Úgy döntöttem, inkább nem is mondok semmit, jobb, ha csendben maradok.

Másnap

- Kívánjatok szerencsét! - ujjongott Eleanor, és már mindenki indulásra készen állt, hogy a bemutatóra érjenek. Még gyorsan adott egy csókot Louis-nak, és vonakodva, de nekem is két puszit, majd mindenki kitódult az ajtón, és elhajtottak pár kocsival.

- Amúgy. Megkérdezhetném, hogy miért jelentkeztél önként és dalolva, hogy itthon maradhass beteget ápolni? - próbáltam szembesíteni a tőlem egy lépésre álló Louis-t.

Válasz az nem jött, csak közelebb lépett hozzám, és magához húzott, és az ajkait durván az enyémekhez nyomta.

- Nem bírom nélküled! - felelte, mikor egy pillanatra eltolt magától.

- Nem szabad...

- Nem érdekel! - csókolt meg még egyszer.

Az egész szituáció nem volt érthető. Azért maradt velem itthon, hogy egy kicsit kettesben lehessen velem. De nem enyhén visszataszító egy olyan lány, aki pizsibe rohangál egész nap, semmi sminkkel, és nagy karikákkal a szeme alatt? Szerintem igen. Én mellesleg az ő helyében nem álltam volna le magammal.

Mindenesetre örültem, hogy így alakult. Nem éppen érdekelt az, hogy mit gondolna most Eleanor, Perrie, Danielle vagy éppen Liam. A többi fiúhoz meg igazából ez annyira nem kapcsolódik. Úgyhogy őket, meg sem kell említenem.

Egyre közelebb voltunk egymáshoz, mígnem már a hátamon éreztem a kezét, amivel simogat. Az enyémmel a hajába túrtam, a másikkal pedig átkaroltam. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy semmi bajom, nem is számítottak a napokban történt események, csak Ő. Hogy most itt van, és úgy éreztem, hogy nem vágyom semmi másra csak rá. Mert szeretem. Hiába is akarom tagadni.

Hogy tetszett a rész?

Megint új blog :)

Halihó :) Igen, nyár van, én pedig nem tudok megülni a seggemen. Ezt az is jelzi, hogy nyitottam egy új blogot, ami kivételesen nem egy story-ról szól, hanem kritikáról, grafikáról, és leírásokról. Remélem tetszeni fog, ha láttok benne fantáziát, iratkozzatok fel rá! ;)

Die young

15. fejezet - Itthon maradsz

Hali csajok!

Nem tudom pontosan mikorra ígértem a részt, de a gépem megint szarakodik, és olyan lassú, hogy elég gyorsan nyomja fel bennem a pumpát, ha ezt lehet így mondani. Ez most inkább egy olyan rész lett, amiben az előzőhöz viszonyítva nem sok minden történik benne, viszont az egyik szereplőről, kiderül valami, amit eddig nem tudtunk, csak sejthettük...
Ez a rész most egy kicsit rövidebb lett, tekintettel az előzőre, ami valósággal egy kisregény volt. Kárpótlásképp mostantól (megpróbálom) csütörtökönként hozni majd a részeket!

Kellemes olvasást kíván:

Nina

Safe and Sound

Nem tudom abban a pillanatban mit érezhetett. Talán megsajnált, ahogyan sírtam neki a telefonba, most meg a nyomorult külsőmet és elfolyt sminkemet látva megszánt. Nem igazán értettem.

Kissé eltoltam magamtól, az ajkaimat leválasztottam az övéiről, és egy kicsit hátráltam. Louis vette az adást, majd elindult felém, átkarolt, és kivezetett abból a mocskos utcából. Akkor éreztem, hogy már vacogok, és a rajtam lévő vizes ruha csak ront a helyzeten. Csak pár utcát kellett mennünk, és már el is értünk a házunkig. Ha ezt tudtam volna, hogy ilyen közel van, nem kezdek fetrengeni a földön. Most már mindegy.  Louis előkotorta a kulcsát, és előreengedett. Hihetetlenül jó érzés volt a meleg lakásba érni. Legszívesebben azonnal befeküdtem volna az ágyba, és az egész telet átaludtam volna.

- Oké, akkor menj fel, és zuhanyozz le forró vízzel. Ezeket a ruhákat, pedig... Majd vedd le... - hebegte. Kicsit félreérthető volt a szituáció, ezért is inkább egy elfojtott mosoly keretében megindultam az emeletre, majd két lépés után visszafordultam.
- Köszönöm, hogy értem jöttél! - fordultam felé.
Ő csak biccentett és egy mosolyt küldött felém. Végül komolyan felfelé vettem az irányt, és gyors léptekkel a szobámban kötöttem ki. A fürdőszobámba értem, majd forró vizet engedtem magamnak, gyorsan lehámoztam magamról a csurom vizes ruhákat, majd a szennyesbe dobtam őket.
Gyorsan beugrottam a kádba, és szinte megváltás volt jégkockává fagyott testemnek a forró, gőzölgő víz.
Fél óráig áztattam magam, mivel annyira jól esett a testemnek lebegni a vízben, és olyan megnyugvást adott, mintha a pár órával megtörtént eset meg sem történt volna. Mikor a víz már nagyjából kihűlt, kiszálltam, majd a törölközőbe bújtattam magam. A szekrényemből kivettem egy melegítőalsót, és egy pulcsit, mert még egy kicsit fáztam.
Lentről hallottam a bejárati ajtó becsapódását, ebből következtettem, hogy megjöttek a fiúk. Gondoltam lemegyek, és üdvözlöm őket. Már csak abban reménykedtem, hogy Louis nem mondott nekik semmit, mert nem volt már sok kedvem volt, ahhoz, hogy aggódjanak értem.
- Hol voltatok? - kérdeztem tőlük, mikor megjöttek.
- Közönségtalálkozón. Louis nem érezte jól magát, ezért nem jött. - adta meg a választ Zayn.
- Hogy vagy? - lépett oda hozzám Liam, és egy puszit nyomott a homlokomra. - Várj! Forró a homlokod! Nem vagy te lázas? - tette már a kezét a fejemre.
- Nem tudom. Nem mértem. - vontam meg a vállam.
- Jól vagy? - fürkészte az arcom.
- Hát, volt egy kis incidensem az esőben. Eláztam, de semmi komoly. - szépítettem egy kicsit.
- Oké, akkor dőlj le. Holnap itthon maradsz, jó? - simította meg a hajam.
- Oké. - indultam fel az emeletre.
Még visszamosolyogtam rájuk, és láttam a többiek arcán, hogy kicsit aggódnak. Kivéve egy emberén nem. Harry-én. Olyan semmitmondó arccal bámult rám, hogy az már megrémisztett. Gondoltam, hogy van valami baja. Viszont nem szerettem volna, odamenni hozzá, és megint hegyi beszédet tartani neki. Azonban visszaemlékeztem, mikor legutóbb dumáltunk. Ha jól emlékszem a barátnője miatt volt olyan.
Benyitottam a szobámba, majd lehuppantam az ágyamra, és felnyitottam a netbook-om tetejét, és megnyitottam a netet. A keresőnél egy ideig haboztam, mivel nem jutott eszembe a lány neve. Rebecca? Rebecca Valami? Rebecca... White?! Igen, ez lesz az! Gyorsan bepötyögtem a nevét, majd kijött róla csomó kép, amint hírességekkel kavar, smárolós fotók mindenütt, néhány ismerős arc, és jó sok szakítós cikk. A legtöbben az szerepelt, hogy a csaj csak azért csavarta ez a fiúk fejét, hogy végre befusson, mint énekes, és nem saját maga dolgozik meg a hírnévért. Elszakított bandák, összetört szívek... Anyám, ez a csaj maga a végzet asszonya.
Mikor mégtöbb smacis kép töltött be, gyorsan lecsaptam a gépem fedelét, mert arra lettem figyelmes, hogy szédülök, fáj a fejem és a torkom egyszerre.
Gyorsan lefutottam a földszintre, hogy bevegyek valami gyógyszert. Nem kellett volna annyira szaladnom, mert a szédüléstől szó szerint összeestem. Szerencsémre már nem a lépcsőn parádéztam, hanem leértem. Azért annyira nem puffantam nagyot, de a srácok felfigyeltek a hangra, és Niall a segítségemre is sietett, és felsegített. A fejem majdnem széthasadt, és a szemem dörzsölésével próbáltam enyhíteni - sikertelenül. Már a több srác is, odasietett hozzám, én pedig kómásan próbáltam valamerre menni.
- Felkísérlek, oké? - nézett a szemembe Zayn. - Louis, hoznál neki valami gyógyszert? Lázmérőt, és lázcsillapítót is, ha kérhetnék!
Már csak arra emlékszem, hogy a szobámban vagyok, és csomó gyógyszert toltak belém, kiderült, hogy 38,7 fokos lázam volt, majd odajött a fiúk háziorvosa is, aki egész hétre kiírt a suliból. Hát mondom: remek.

Hogy tetszett a rész?