16. fejezet - Divatbemutató?

Hali csajok!

Most írhatnám, hogy megint késtem (nem is kicsit, úgy látszik nekem ez a specialitásom), vagy sajnálom, meg röstellem, de nem teszem. A történetet elsősorban magamnak írom, az pedig csak hab a tortán, hogy Ti itt vagytok, és minden szépet írtok. Néha nekem is vannak olyan időszakaim, amik nem éppen eseménydúsak, és éppen nincs ihletem, ez szerintem bárkivel előfordulhat. Most épp velem. Mindenesetre igyekszem összedobni egy részt, és majd a Justin-os blogomra is megy majd egy hamarosan (?). Ha valahol elgépelek valamit, azért bocsánat, meg azért is ha néha hülyeségeket írok, de közben itt megy épp a Star Wars ötödik része, ami mostanában lett a kedvencem. Na, puszi!

Kellemes olvasást kíván:

Nina

I need your love

Az előző nap eseményeire alig emlékszem. Természetesen az tisztán és pontosan rémlik, mi volt a metróban és az utcán. Tudom, hogy Louis-szal mit csináltunk, és tudom miket olvastam Rebecca-ról. Ami ezután történt szinte teljesen kiesett.

Reggel gyűrött hajjal és fejjel ébredtem, majd az éjjeliszekrényemre pillantva megláttam a sok gyógyszeres dobozt, és a lázmérőt is. A telefonomra pillantva láttam, hogy pont tíz óra van. És szerda. Te jó ég! Most akkor először elkéstem volna a suliból? Hirtelen felpattantam, de annyira nem tett jót a fejemnek, hogy visszaszédültem az ágyra. A szememet dörzsölve próbáltam enyhíteni a kíméletlen fájdalmat. Végül erőt vettem, és felálltam, majd lassan lépkedtem le a lépcsőn. A fiúk mind lent voltak, plusz Perrie is jelen volt.

- Jól vagy? - futott oda hozzám Liam.

- Nem egészen. - vallottam be.

- Csináltam neked reggelit! - hozott oda hozzám Niall egy tálcát, amin egy tányér tojásrántotta volt, plusz egy pohár narancsdzsúz.

- Köszönöm szépen! - mosolyogtam rá hálásan, majd belekortyoltam az italba. - Danielle és Eleanor? - kérdeztem kicsivel később, mert feltűnt, hogy ők nincsenek itt.

- Eleanor dolgozik, Danielle pedig elvitte kocsival, és megvárta. Még korábban elmentek. - magyarázta el Zayn.

- Eleanor hol dolgozik? - érdeklődtem, mert ezt még nem is tudtam ezidáig, hogy Eleanor dolgozik valahol.

- Modell. A Hollister-nél. - válaszolt maga elé meredve faarccal Louis.

- Aha - feleltem kurtán.

Lassan majszolgattam a reggelim, amihez még egy zsömlét is hoztak nekem a fiúk. Kedves. Valójában semmi különöset nem csináltunk, ők csak elszórva üldögéltek, néha ki-ki szaladtak a konyhába vagy fel az emeletre. Pár perc múlva kulcscsörgést hallottunk a zárban, majd Eleanor és Danielle libbent be rajta.

- Sziasztok! - köszönt jókedvűen Eleanor, majd lehuppant közénk a kanapéra. - Képzeljétek! - fordult felénk. - Holnap lesz egy divatbemutató, amin fellépek. És meghívhatok annyi embert, amennyit csak szeretnék. - csacsogott. - Úgyhogy meghívlak titeket! - nézett végig rajtunk.

- Az jó! - próbált mosolyt erőltetni az arcára Louis.

- Én nem hiszem, hogy tudok menni. - próbáltam szomorú hangon mondani, ami nagyjából sikerült is. Őszintén sosem tartottam rá igényt, hogy ropi lányokat nézzek néhány puccos ruhában. Még ha az Eleanor is. Végülis nem olyan jó barátom, hogy feltétlenül ott legyek a kis divatbemutatóján. Meg most van is egy jó kifogásom. Hogy beteg vagyok.

- Igen, azt gondoltam. - mondta gúnyosan, ami valójában meglepett. - Vagyis, a fiúk mondták, hogy nem vagy jól. - szépítette meg az előző mondatát. Ezt nem tudtam mire vélni.

- Akkor holnap egyedül leszek. Szuper. - gondolkodtam hangosan.

- Én itthon maradok veled! - szólalt meg hirtelen Louis, ami megintcsak meglepett. Kicsit sok a meglepetés mostanság.

- Miiii??? - hüledezett Eleanor. - Nem maradhatsz itthon! Hiszen divatbemutatóm lesz!

- De már százszor voltam a divatbemutatóidon, és amúgy is, a lányok ott lesznek, meg a srácok is. - magyarázott lazán a fiú.

- Kösz szépen! - nézett először barátjára, majd rámsandított. Most komolyan Rám mérges? Ez a lány nem egészen normális. Úgy döntöttem, inkább nem is mondok semmit, jobb, ha csendben maradok.

Másnap

- Kívánjatok szerencsét! - ujjongott Eleanor, és már mindenki indulásra készen állt, hogy a bemutatóra érjenek. Még gyorsan adott egy csókot Louis-nak, és vonakodva, de nekem is két puszit, majd mindenki kitódult az ajtón, és elhajtottak pár kocsival.

- Amúgy. Megkérdezhetném, hogy miért jelentkeztél önként és dalolva, hogy itthon maradhass beteget ápolni? - próbáltam szembesíteni a tőlem egy lépésre álló Louis-t.

Válasz az nem jött, csak közelebb lépett hozzám, és magához húzott, és az ajkait durván az enyémekhez nyomta.

- Nem bírom nélküled! - felelte, mikor egy pillanatra eltolt magától.

- Nem szabad...

- Nem érdekel! - csókolt meg még egyszer.

Az egész szituáció nem volt érthető. Azért maradt velem itthon, hogy egy kicsit kettesben lehessen velem. De nem enyhén visszataszító egy olyan lány, aki pizsibe rohangál egész nap, semmi sminkkel, és nagy karikákkal a szeme alatt? Szerintem igen. Én mellesleg az ő helyében nem álltam volna le magammal.

Mindenesetre örültem, hogy így alakult. Nem éppen érdekelt az, hogy mit gondolna most Eleanor, Perrie, Danielle vagy éppen Liam. A többi fiúhoz meg igazából ez annyira nem kapcsolódik. Úgyhogy őket, meg sem kell említenem.

Egyre közelebb voltunk egymáshoz, mígnem már a hátamon éreztem a kezét, amivel simogat. Az enyémmel a hajába túrtam, a másikkal pedig átkaroltam. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy semmi bajom, nem is számítottak a napokban történt események, csak Ő. Hogy most itt van, és úgy éreztem, hogy nem vágyom semmi másra csak rá. Mert szeretem. Hiába is akarom tagadni.

Hogy tetszett a rész?