2013. július 25., csütörtök

16. fejezet - Divatbemutató?

Hali csajok!

Most írhatnám, hogy megint késtem (nem is kicsit, úgy látszik nekem ez a specialitásom), vagy sajnálom, meg röstellem, de nem teszem. A történetet elsősorban magamnak írom, az pedig csak hab a tortán, hogy Ti itt vagytok, és minden szépet írtok. Néha nekem is vannak olyan időszakaim, amik nem éppen eseménydúsak, és éppen nincs ihletem, ez szerintem bárkivel előfordulhat. Most épp velem. Mindenesetre igyekszem összedobni egy részt, és majd a Justin-os blogomra is megy majd egy hamarosan (?). Ha valahol elgépelek valamit, azért bocsánat, meg azért is ha néha hülyeségeket írok, de közben itt megy épp a Star Wars ötödik része, ami mostanában lett a kedvencem. Na, puszi!
Kellemes olvasást kíván:
Nina
I need your love
Az előző nap eseményeire alig emlékszem. Természetesen az tisztán és pontosan rémlik, mi volt a metróban és az utcán. Tudom, hogy Louis-szal mit csináltunk, és tudom miket olvastam Rebecca-ról. Ami ezután történt szinte teljesen kiesett.
Reggel gyűrött hajjal és fejjel ébredtem, majd az éjjeliszekrényemre pillantva megláttam a sok gyógyszeres dobozt, és a lázmérőt is. A telefonomra pillantva láttam, hogy pont tíz óra van. És szerda. Te jó ég! Most akkor először elkéstem volna a suliból? Hirtelen felpattantam, de annyira nem tett jót a fejemnek, hogy visszaszédültem az ágyra. A szememet dörzsölve próbáltam enyhíteni a kíméletlen fájdalmat. Végül erőt vettem, és felálltam, majd lassan lépkedtem le a lépcsőn. A fiúk mind lent voltak, plusz Perrie is jelen volt.
- Jól vagy? - futott oda hozzám Liam.
- Nem egészen. - vallottam be.
- Csináltam neked reggelit! - hozott oda hozzám Niall egy tálcát, amin egy tányér tojásrántotta volt, plusz egy pohár narancsdzsúz.
- Köszönöm szépen! - mosolyogtam rá hálásan, majd belekortyoltam az italba. - Danielle és Eleanor? - kérdeztem kicsivel később, mert feltűnt, hogy ők nincsenek itt.
- Eleanor dolgozik, Danielle pedig elvitte kocsival, és megvárta. Még korábban elmentek. - magyarázta el Zayn.
- Eleanor hol dolgozik? - érdeklődtem, mert ezt még nem is tudtam ezidáig, hogy Eleanor dolgozik valahol.
- Modell. A Hollister-nél. - válaszolt maga elé meredve faarccal Louis.
- Aha - feleltem kurtán.
Lassan majszolgattam a reggelim, amihez még egy zsömlét is hoztak nekem a fiúk. Kedves. Valójában semmi különöset nem csináltunk, ők csak elszórva üldögéltek, néha ki-ki szaladtak a konyhába vagy fel az emeletre. Pár perc múlva kulcscsörgést hallottunk a zárban, majd Eleanor és Danielle libbent be rajta.
- Sziasztok! - köszönt jókedvűen Eleanor, majd lehuppant közénk a kanapéra. - Képzeljétek! - fordult felénk. - Holnap lesz egy divatbemutató, amin fellépek. És meghívhatok annyi embert, amennyit csak szeretnék. - csacsogott. - Úgyhogy meghívlak titeket! - nézett végig rajtunk.
- Az jó! - próbált mosolyt erőltetni az arcára Louis.
- Én nem hiszem, hogy tudok menni. - próbáltam szomorú hangon mondani, ami nagyjából sikerült is. Őszintén sosem tartottam rá igényt, hogy ropi lányokat nézzek néhány puccos ruhában. Még ha az Eleanor is. Végülis nem olyan jó barátom, hogy feltétlenül ott legyek a kis divatbemutatóján. Meg most van is egy jó kifogásom. Hogy beteg vagyok.
- Igen, azt gondoltam. - mondta gúnyosan, ami valójában meglepett. - Vagyis, a fiúk mondták, hogy nem vagy jól. - szépítette meg az előző mondatát. Ezt nem tudtam mire vélni.
- Akkor holnap egyedül leszek. Szuper. - gondolkodtam hangosan.
- Én itthon maradok veled! - szólalt meg hirtelen Louis, ami megintcsak meglepett. Kicsit sok a meglepetés mostanság.
- Miiii??? - hüledezett Eleanor. - Nem maradhatsz itthon! Hiszen divatbemutatóm lesz!
- De már százszor voltam a divatbemutatóidon, és amúgy is, a lányok ott lesznek, meg a srácok is. - magyarázott lazán a fiú.
- Kösz szépen! - nézett először barátjára, majd rámsandított. Most komolyan Rám mérges? Ez a lány nem egészen normális. Úgy döntöttem, inkább nem is mondok semmit, jobb, ha csendben maradok.

Másnap

- Kívánjatok szerencsét! - ujjongott Eleanor, és már mindenki indulásra készen állt, hogy a bemutatóra érjenek. Még gyorsan adott egy csókot Louis-nak, és vonakodva, de nekem is két puszit, majd mindenki kitódult az ajtón, és elhajtottak pár kocsival.
- Amúgy. Megkérdezhetném, hogy miért jelentkeztél önként és dalolva, hogy itthon maradhass beteget ápolni? - próbáltam szembesíteni a tőlem egy lépésre álló Louis-t.
Válasz az nem jött, csak közelebb lépett hozzám, és magához húzott, és az ajkait durván az enyémekhez nyomta.
- Nem bírom nélküled! - felelte, mikor egy pillanatra eltolt magától.
- Nem szabad...
- Nem érdekel! - csókolt meg még egyszer.
Az egész szituáció nem volt érthető. Azért maradt velem itthon, hogy egy kicsit kettesben lehessen velem. De nem enyhén visszataszító egy olyan lány, aki pizsibe rohangál egész nap, semmi sminkkel, és nagy karikákkal a szeme alatt? Szerintem igen. Én mellesleg az ő helyében nem álltam volna le magammal.
Mindenesetre örültem, hogy így alakult. Nem éppen érdekelt az, hogy mit gondolna most Eleanor, Perrie, Danielle vagy éppen Liam. A többi fiúhoz meg igazából ez annyira nem kapcsolódik. Úgyhogy őket, meg sem kell említenem.
Egyre közelebb voltunk egymáshoz, mígnem már a hátamon éreztem a kezét, amivel simogat. Az enyémmel a hajába túrtam, a másikkal pedig átkaroltam. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy semmi bajom, nem is számítottak a napokban történt események, csak Ő. Hogy most itt van, és úgy éreztem, hogy nem vágyom semmi másra csak rá. Mert szeretem. Hiába is akarom tagadni.
Hogy tetszett a rész?

2013. július 9., kedd

Megint új blog :)

Halihó :) Igen, nyár van, én pedig nem tudok megülni a seggemen. Ezt az is jelzi, hogy nyitottam egy új blogot, ami kivételesen nem egy story-ról szól, hanem kritikáról, grafikáról, és leírásokról. Remélem tetszeni fog, ha láttok benne fantáziát, iratkozzatok fel rá! ;)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgXw182iEz6pbswWwxF_eT8MOPJySm2JD6k6FM0JHMFvbOZ6_VwRt7QMckjG18S6c-VdR2GqcPSxm1x6Gvm5FA7OUtp3zHmPYcQiYskf_o4oacLGBFw3pTlx2jfxGmBCNG7qwHfb5GeUsM/s1600/diee.png
Die young

2013. július 8., hétfő

15. fejezet - Itthon maradsz

Hali csajok!

Nem tudom pontosan mikorra ígértem a részt, de a gépem megint szarakodik, és olyan lassú, hogy elég gyorsan nyomja fel bennem a pumpát, ha ezt lehet így mondani. Ez most inkább egy olyan rész lett, amiben az előzőhöz viszonyítva nem sok minden történik benne, viszont az egyik szereplőről, kiderül valami, amit eddig nem tudtunk, csak sejthettük...
Ez a rész most egy kicsit rövidebb lett, tekintettel az előzőre, ami valósággal egy kisregény volt. Kárpótlásképp mostantól (megpróbálom) csütörtökönként hozni majd a részeket!
Kellemes olvasást kíván:
Nina
Safe and Sound
Nem tudom abban a pillanatban mit érezhetett. Talán megsajnált, ahogyan sírtam neki a telefonba, most meg a nyomorult külsőmet és elfolyt sminkemet látva megszánt. Nem igazán értettem.
Kissé eltoltam magamtól, az ajkaimat leválasztottam az övéiről, és egy kicsit hátráltam. Louis vette az adást, majd elindult felém, átkarolt, és kivezetett abból a mocskos utcából. Akkor éreztem, hogy már vacogok, és a rajtam lévő vizes ruha csak ront a helyzeten. Csak pár utcát kellett mennünk, és már el is értünk a házunkig. Ha ezt tudtam volna, hogy ilyen közel van, nem kezdek fetrengeni a földön. Most már mindegy.  Louis előkotorta a kulcsát, és előreengedett. Hihetetlenül jó érzés volt a meleg lakásba érni. Legszívesebben azonnal befeküdtem volna az ágyba, és az egész telet átaludtam volna.
- Oké, akkor menj fel, és zuhanyozz le forró vízzel. Ezeket a ruhákat, pedig... Majd vedd le... - hebegte. Kicsit félreérthető volt a szituáció, ezért is inkább egy elfojtott mosoly keretében megindultam az emeletre, majd két lépés után visszafordultam.
- Köszönöm, hogy értem jöttél! - fordultam felé.
Ő csak biccentett és egy mosolyt küldött felém. Végül komolyan felfelé vettem az irányt, és gyors léptekkel a szobámban kötöttem ki. A fürdőszobámba értem, majd forró vizet engedtem magamnak, gyorsan lehámoztam magamról a csurom vizes ruhákat, majd a szennyesbe dobtam őket.
Gyorsan beugrottam a kádba, és szinte megváltás volt jégkockává fagyott testemnek a forró, gőzölgő víz.
Fél óráig áztattam magam, mivel annyira jól esett a testemnek lebegni a vízben, és olyan megnyugvást adott, mintha a pár órával megtörtént eset meg sem történt volna. Mikor a víz már nagyjából kihűlt, kiszálltam, majd a törölközőbe bújtattam magam. A szekrényemből kivettem egy melegítőalsót, és egy pulcsit, mert még egy kicsit fáztam.
Lentről hallottam a bejárati ajtó becsapódását, ebből következtettem, hogy megjöttek a fiúk. Gondoltam lemegyek, és üdvözlöm őket. Már csak abban reménykedtem, hogy Louis nem mondott nekik semmit, mert nem volt már sok kedvem volt, ahhoz, hogy aggódjanak értem.
- Hol voltatok? - kérdeztem tőlük, mikor megjöttek.
- Közönségtalálkozón. Louis nem érezte jól magát, ezért nem jött. - adta meg a választ Zayn.
- Hogy vagy? - lépett oda hozzám Liam, és egy puszit nyomott a homlokomra. - Várj! Forró a homlokod! Nem vagy te lázas? - tette már a kezét a fejemre.
- Nem tudom. Nem mértem. - vontam meg a vállam.
- Jól vagy? - fürkészte az arcom.
- Hát, volt egy kis incidensem az esőben. Eláztam, de semmi komoly. - szépítettem egy kicsit.
- Oké, akkor dőlj le. Holnap itthon maradsz, jó? - simította meg a hajam.
- Oké. - indultam fel az emeletre.
Még visszamosolyogtam rájuk, és láttam a többiek arcán, hogy kicsit aggódnak. Kivéve egy emberén nem. Harry-én. Olyan semmitmondó arccal bámult rám, hogy az már megrémisztett. Gondoltam, hogy van valami baja. Viszont nem szerettem volna, odamenni hozzá, és megint hegyi beszédet tartani neki. Azonban visszaemlékeztem, mikor legutóbb dumáltunk. Ha jól emlékszem a barátnője miatt volt olyan.
Benyitottam a szobámba, majd lehuppantam az ágyamra, és felnyitottam a netbook-om tetejét, és megnyitottam a netet. A keresőnél egy ideig haboztam, mivel nem jutott eszembe a lány neve. Rebecca? Rebecca Valami? Rebecca... White?! Igen, ez lesz az! Gyorsan bepötyögtem a nevét, majd kijött róla csomó kép, amint hírességekkel kavar, smárolós fotók mindenütt, néhány ismerős arc, és jó sok szakítós cikk. A legtöbben az szerepelt, hogy a csaj csak azért csavarta ez a fiúk fejét, hogy végre befusson, mint énekes, és nem saját maga dolgozik meg a hírnévért. Elszakított bandák, összetört szívek... Anyám, ez a csaj maga a végzet asszonya.
Mikor mégtöbb smacis kép töltött be, gyorsan lecsaptam a gépem fedelét, mert arra lettem figyelmes, hogy szédülök, fáj a fejem és a torkom egyszerre.
Gyorsan lefutottam a földszintre, hogy bevegyek valami gyógyszert. Nem kellett volna annyira szaladnom, mert a szédüléstől szó szerint összeestem. Szerencsémre már nem a lépcsőn parádéztam, hanem leértem. Azért annyira nem puffantam nagyot, de a srácok felfigyeltek a hangra, és Niall a segítségemre is sietett, és felsegített. A fejem majdnem széthasadt, és a szemem dörzsölésével próbáltam enyhíteni - sikertelenül. Már a több srác is, odasietett hozzám, én pedig kómásan próbáltam valamerre menni.
- Felkísérlek, oké? - nézett a szemembe Zayn. - Louis, hoznál neki valami gyógyszert? Lázmérőt, és lázcsillapítót is, ha kérhetnék!
Már csak arra emlékszem, hogy a szobámban vagyok, és csomó gyógyszert toltak belém, kiderült, hogy 38,7 fokos lázam volt, majd odajött a fiúk háziorvosa is, aki egész hétre kiírt a suliból. Hát mondom: remek.
Hogy tetszett a rész?

2013. június 30., vasárnap

14. fejezet - Pánik?


Hali csajok!

És megint tökre szégyenlem magam, mert papolok itt, hogy milyen rohadt sűrűn fogom hozni a részeket, aztán egy hét múlva meg idetolom a képem. Sajnálom, viszont most nyomós okom volt rá, hogy ne írjak, mert Olaszországban voltam, ahol nemigen volt net, úgyhogy most megpróbálom összeszedni minden gondolatomat, és egy nagy szófosás - már elnézést - keretében megírni az új részt! :D
+ Ne felejtsétek el, hogy mostantól Bloglovin'-on tudtok követni, aki szereti, olvassa a blogomat, annak mindenképpen ajánlom figyelmébe!
Kellemes olvasást kíván:
Nina
Louis szemszöge

Ballad of Dwight Fry
Őszintén: megbántam amit tettem. Nem lett volna szabad erőszakoskodnom Belle-lel, de ez is csak rám jellemző. Egyszerűen annyira elvarázsolt, hogy nem tudtam magam kordában tartani, és abban a pillanatban az sem érdekelt, hogy Ő mit szeretne. Nem néztem sem az Ő érdekeit, sem az enyémeket. Miután kidobott volt időm gondolkozni, és beláttam, hogy hibáztam. Megbántottam. Most még inkább igyekszem, hogy Neki ne okozzak fájdalmat. És igen, megpróbáltam újrakezdeni Eleanor-ral. Bevallom, nem lelkesedtem először, de jobban végiggondolva a dolgokat ez lesz így jobb. Mivel ha kiderülne, hogy akár egy ujjal is hozzányúltam Belle-hez, akkor nem én szívnék érte, hanem Ő. Mivel Ő volt az, aki idejött és fenekestül felforgatta az életünket, a lányok nem rám, hanem Rá haragudnának, amiért kitúrta Eleanor-t, a rajongókról pedig nem is beszélve. Komolyan néha nem értem a directionereket. Szeretem őket meg minden, de néha annyira képesek felfújni dolgokat, és még azt is elképzelem, hogy szerveznének egy olyan eseményt, hogy "nyírjuk ki azt a cafkát", vagy valami ilyesmit.
A lényeg pedig: megbántam. Most igyekszem helyrehozni azt, amit elrontottam, és igyekszem semmiféle kapcsolatba sem lépni Vele. Nehéz lesz.

Isabelle szemszöge

Lassan egy hete, hogy elkezdtem a sulit, amit nagyon megszerettem. Effie-vel tök sokat beszélgettem, kiderült, hogy csomó mindenben hasonlítunk (mondjuk ő nem szereti a Kiss-t, de mindegy), és érdekes egyszer sem akart eljönni hozzám és a fiúkhoz. Arra gondoltam, hogyha valaki megtudja, hogy az én bátyám Liam, csak azért fog velem jópofizni, hogy a srácok közelébe juthasson. Jelenleg csak Effie az, akivel rendszeresen dumálok, és ő úgy tűnik nem ilyen fajta. Amúgy meg Twitteren és Instagrammon is bekövettük egymást, de ez már részletkérdés.
Az a bizonyos nap sem volt az átlagosnál eltérő. Minden jól ment, a suliban már elkezdtünk "tanulni" (festegettünk), egészen, amíg haza nem indultam, és be nem mentem metróba.
A szerelvény csak hét perc várakozás után érkezett meg, én pedig már tűkön ültem, hogy végre haza tudjak menni. Szokásos módon megvártam, hogy az emberek kitolakodják magukat, majd mikor nem volt akkora tömeg az ajtónál én is befáradtam. Mint mindig egy ülést elfoglaltam, majd csak meredtem magam elé. Velem szemben egy férfi állt: szakadt ruházattal és úgy tizenöt évvel idősebb lehetett nálam. Nem bámultam, épp, hogy csak végigmértem, majd elkaptam a tekintetem, mert láttam, hogy ő is engem néz. Ettől kirázott a hideg, ezért próbáltam elterelni a gondolataimat, ezért a zsebemből kivettem az iPod-om, a fülest bedugtam a fülembe, és benyomtam Alice Cooper egyik dalát.
Próbáltam kerülni a kontaktust, de annyira feltűnő volt, hogy néz, muszáj volt akár csak egy pillanatra is rásandítanom. Egy másodperc elég volt hozzá, hogy nagyjából leolvassak valamit a képéről. Gúnyosan mosolygott, és totál olyan mint valami perverz. Ebből semmi jó nem sülhet ki! Éreztem, hogy kezdem szaporábban venni a levegőt, és komolyan fogalmam sem volt, hogy mitévő legyek. Szálljak ki? De még azért annyira nem ismerem a környéket. Nem, követne. Egy kicsit feljebb nyomtam a hangerőt, hogy minden háttérzajt kiszűrjek. Már csak egy megálló! Próbáltam egyenletesen lélegezni, de sehogy se ment. Leszegezett fejjel bámultam az ölemben lévő táskát, és már annyira féltem, hogy szétvetett az ideg. Komolyan, mit fog csinálni velem? Megerőszakol? Vagy inkább a zenelejátszómra vagy a telefonomra fáj a foga? Vagy mégis inkább rám?
Éreztem, hogy a metró fékez, majd szépen lassan megáll annál a megállónál, ahol nekem ki kell szállnom. Az volt a tervem, hogy majd a tömegben elvegyülök, és akkor talán nem fog követni. Azonnal felpattantam, és az ellenkező irányba indultam el, majd a legközelebbi ajtón távoztam is. A lehető leggyorsabban szedtem a lábamat, hogy végre kiérjek ebből az isten verte aluljáróból. Itt nincs semmi emberi. Csupán részeg, morbid görények (mármint "emberek") és néhány zsebtolvaj. Gyorsan felpattantam a mozgólépcsőre, és próbáltam utat törni magamnak a tömegben. Annyian voltak, hogy hirtelen azt érzetem Kínában vagyok. Siettem ahogy csak tudtam, a lépcsőfokokat kettesével vettem. Néha-néha hátra pillantottam, követ-e valaki, de a nagy tömegben felesleges volt, hiszen egy arcot nem bírtam kivenni. Mikor végre kiértem hirtelen megcsapott egy hideg fuvallat, és egyszerre ezer esőcsepp hullott rám. Még ez is.
Próbáltam olyan úton menni, ahol könnyen el lehet veszíteni az embert, egy ideig sikerült is, azonban ahogy egyre beljebb mentem a városba, arra lettem figyelmes, hogy eltévedtem. Egy viszonylag szűk utcában voltam, mikor lépteket hallottam, majd egy férfi alakot pillantottam meg. Itt vesztettem el a fejem. Egyszercsak rohanni kezdtem, amerre csak tudtam, fogalmam sem volt arról hol vagyok éppen, de abban a pillanatban az volt a legfontosabb, hogy lerázzam magamról ezt az illetőt. Annyira eluralkodott rajtam a pánik, hogy éreztem, ahogy kihűlt arcomon szintén hideg, már szinte fagyos, kövér könnycseppek folynak le. A fülemben még mindig Alice Cooper üvöltött (már nem csak azért, mert hangos volt - egyébként is kiabált), nekem meg a szapora lépteim átváltottak rohanásba.
Hirtelen megtorpantam, mert eszembe jutott valami. Illetve valaki. Liam! Ő talán segíthet. Nem sokat voltam egyhelyben, már siettem is tovább, közben a kissé elázott táskából próbáltam kihalászni a mobilom. Megtaláltam, majd tárcsáztam is. Még mindig szipogtam, és pityeregtem, mikor felvette.
- Liam? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Nem, Liam nincs itt. Louis vagyok. - hallottam a hangját. Bár nem akartam vele beszélni, örültem, hogy valaki legalább beleszólt a telefonba. - Van valami baj?
- Nem...Vagyis igen...Nem tudom. Gyere értem kérlek! - sírtam el magam már véglegesen. A hangom annyira erőtlen volt, hogy már magamat kezdtem sajnálni.
- Hol vagy? - kérdezte már ő is bepánikolva.
- Nem tudom. Csak gyere értem, jó? - hagyott el véglegesen az erőm.
- Jó, indulok! - kiáltotta diadalmasan, majd kinyomott.
Még egyszer hátranéztem, és megint megpillantottam az alakot, aki követ. Újból rohanni kezdtem. Az eső zuhogott, mintha dézsából öntenék, nekem a szememből is záporoztak a könnycseppek, az idegességtől már remegtem is, és ami a legrosszabb a nagy rohanásban leizzadtam, úgyhogy az egyik pillanatban vacogtam, úgy fáztam, a másikban pedig majd' megsültem. A fülhallgatóm már nem a fülemben volt, még a pulcsimon (mert csak egy pulcsi volt rajtam) lifegett, de az sem izgatott, ha elhagyom.
Vagy öt perce bolyonghattam a már szinte kihalt városban, és egyre az az érzésem támadt, hogy valaki még mindig jön utánam, egyre közelebb ér hozzám, én pedig futok amennyire csak tudok, de előbbre nem haladok. Borzasztó érzés volt. Úgy tűnt az egész, mintha több óra lenne, az idő azonban nem telt olyan gyorsan.
Mikor befordultam az egyik utcába, körbekémleltem merre tudnék menni, de mivel egy zsákutca volt, semerre se tudtam. Hirtelen lerogytam a koszos, elázott betonra, és egy ház falának támaszkodtam. A lábaimat felhúztam a kezemet rájuk helyeztem karba tévve a fejemet pedig lehajtottam. Még mindig rosszul éreztem magam, csak úgy dőltek a könnycseppek a szememből, és ahogy a karomra hajtottam a fejem, éreztem, hogy az egész fejem szó szerint lángol. Már az sem érdekelt, hogy az a perverz mit fog csinálni velem, egyáltalán követett-e, vagy csak képzeltem.
Fogalmam sincs mennyi ideje könnyeztem össze a ruhámat, mennyi ideje dőltem neki a falnak, ami valószínűleg le volt vizelve valami kutya által, mennyi ideje felrengek az eső áztatta aszfalton. Az egyik pillanatban egy kéz szorítását éreztem a karomon. Ennyi volt, kész, vége! Eljött értem, hogy megerőszakoljon! Azonban mikor félve felpillantottam egy ismerős arc nézett vissza rám, és látszott rajta, hogy nagyon meg van ijedve. Egyrészt attól, hogy így lát (zuhog az eső, nekem meg a bőgéstől bedagadt a szemem), másrészt pedig az ominózus telefonhívással.
- Louis! - borultam egy kis habozás után a nyakába. Szerintem kicsit meglepte a dolog, hogy a sok heti hallgatások után csak így "üdvözlöm", de nekem ez természetes volt. Elvégre szeretem őt vagy mi.
Segített feltápászkodni a földről, majd mikor biztosan álltam a lábamon, újra magamhoz szorítottam. A testem szinte teljesen kihűlt, jó volt érezni az ő testmelegét. Akkor teljes mértékben azt éreztem, hogy biztonságban vagyok. Egy kicsit felemeltem a fejem, majd eltoltam magamtól és gyönyörű kék szemeibe néztem. Szerencsére nem volt olyan magas hozzám képest, így nem kellett arccal felfelé néznem. Csak bámultam őt egy ideig, majd közelebb hajolt, és hosszan megcsókolt.

Hogy tetszett?

2013. június 20., csütörtök

Új blog + infók

Hali csajok!

Végre valahára megnyitottam az új blogom, a Justin Bieber-ről és egy lányról szól. Remélem tetszeni fog, és olvasni fogjátok. :)
Most pedig egy kis infó erről a blogról: nem tudom mikor jön a rész, mivel szombaton elutazunk, de még lehet, hogy ott meg tudom írni. Igyekszem hétvégén hozni. Úgyhogy majd még érkezem. :D

2013. június 16., vasárnap

13. fejezet - Menő név

Hali csajok!

Nos, végre itt vagyok és nyugodtan írhatok! Az osztálykirándulásunk megvolt, a szülinapom is, és szerencsére az évzáró is, úgyhogy mostmár teljesen szabad vagyok! :) És nyáron több blogra lesz időm, úgyhogy nagyon sokat fogom majd írni! :D De most kezdem is a részt, igen, amúgy egy kicsit későn hoztam, de remélem nem bánjátok! :)
Kellemes olvasást kíván:
Nina
- Igen, és? - kérdezte, én erre vágtam egy "poker face"-t.
- Tudod. Én. Suli. Szeptember 1. Még mindig nem? - próbáltam rávezetni a dologra.
- Jaaa! Tényleg! - esett le neki végre. Örülök, hogy ilyen értelmes emberekkel vagyok körülvéve.
- Na, csak meg lett ez! - erőltettem meg a hangom, hogy azt higgye, nagyon örülök annak, hogy ilyen okos. - Most pedig mennem kell, mert mindjárt becsöngetnek, és én még nem voltam a mosdóban!
- Oké, szia! Okosodj! - kívánt sok sikert.
- Szia! - köszöntem el én is.
Egy pillanatra haboztam, majd a telefonom a zsebem mélyére csúsztattam. Körbenéztem, hátha látok valahol egy mosdót. Elindultam a lépcsősor felé, hátha megpillantom. Egy ideig kóvályogtam, kikerülgetve a diákokat, majd végül megláttam egy nagy "WC" feliratot, és megindultam felé. A kilincsre tettem a kezem, közbe - fogalmam sincs miért - lefelé bámultam. Hiba volt.
Hirtelen egy lány libbent ki az ajtón, egyenesen nekem. Nem sok kellett ahhoz, hogy feldöntsön.
- Úristen, ne haragudj! - szedtük össze magunkat, miközben szánakozóan nézett rám. Elég aranyosan nézett ki: vörös haja és szeplői pont illettek zöld szemeihez.
- Én bocsi! Nem néztem magam elé! - kértem tőle bocsánatot én is.
- Elisabeth Gilbert! De mindenki csak Effie-nek szólít! - nyújtotta felém a kezét közben elcsicseregte a nevét.
- Én Belle vagyok. Isabelle Payne. - viszonoztam a kézfogást, majd bemutatkoztam én is.
- Hűűű, menő neved van. Nem rokonod egészen véletlenül Liam Payne? - röhögte el magát.
- Hááát, véletlenül a bátyám. - nyögtem ki, azt amit nem akartam. Most biztos azért fognak velem lógni, mert én vagyok Liam húga, és így ők is akár a fiúk közelébe juthatnak.
- Nem mondod! - kerekedtek ki a szemei. - Ez milyen cool!
- Hát néha nem annyira...- vallottam be.
- És amúgy új vagy? Én igen. - mosolyodott megint el, és energikusan feltette a kérdést.
- Igen. Melyik szak? - mosolyogtam már én is.
- Festés és rajz. - gondolkodott el egy picit. Haha :)
- Akkor osztálytársak vagyunk!
- Jujj, az nagyon jó! - ugrándozott már is.
Épp, hogy kimondta a mondandóját, megszólalt a sulicsengő. Egymásra néztünk, és elindultunk vissza az osztályterembe. Már szinte mindenki megérkezett, csak pár üres hely volt. Helyet foglaltunk, Effie a középső padsor első ülésén foglalt helyet. Mrs Wright még írt pár sort a naplóba, majd mikor elkezdte volna a tájékoztatást, kinyílt az ajtó. Egy barna, rövid hajú lány lépett be rajta, a fülében fülhallgatóval, amiből lehetett hallani a zenét, plusz egy Super Mario-s pólóban. Elmotyogott egy gyors "bocs a késésért" mondatot, majd az egyik üres helyre tette le magát.
- Nos, úgy látom mindenki megérkezett, akkor kezdhetjük is! Először mindenkit megkérnék, hogy írja le a teljes nevét erre a lapra, amit majd osztani fogok. - kezdte a tanárnő, majd néhány papírdarabot kezdett el osztani. 
Mikor megkaptam, elővettem a tollam, és gyöngybetűkkel ráírtam a nevem, vagyis csak simán azt, hogy "Belle Payne". Körbenéztem, és próbáltam mindenkinek leolvasni a nevét. Voltak itt olyanok, hogy Paul, Ben vagy Ian, de például az egyik lányt úgy hívták, hogy Becky, és egy másik - akivel irreálisan sokszor nevettek össze -, neki Jennifer volt a neve. Volt két csaj, akik ugyanúgy néztek ki - gondolom ikrek -, nekik Rose és Fleur volt a nevük.
Mrs Wright elkezdte mondani a tudnivalókat, mi hol van, melyik kar hol van, hol vannak a különböző előadók, nagyjából mikorra várhatóak a vizsgák, és a többi. Közben én megállás nélkül jegyzeteltem, nem szerettem volna semmiről sem lemaradni, mert akkor megint lejáratnám magam. A szünetekben nem csináltam semmi különöset, a másodikban megettem az almámat tízóraira, a harmadik szünetben pedig Effie odajött hozzám váltani pár szót. Nagyon aranyos és kedves lánynak tűnik, és érdekes, mert eddig csak akkor kérdezett a fiúkról, mikor említettem neki, hogy Liam húga vagyok. Lehet, hogy nem is azért lóg velem, hogy a srácok közelébe férkőzhessen, hanem saját magamért. Talán még barátnők is lehetnénk.
Visszatérve a sulira, csak négy óránk volt, és ezek közül mindegyik ofő, úgyhogy rendesen elröppent ez a nap. A negyedik óra után arra az elhatározásra jutottam, hogy megkeresem a szekrényem. Adtak egy térképet a suliról - különben mindenki eltévedne -, és ennek segítségével könnyedén eltaláltam a sulibox-hoz. Nem volt a legnagyobb, de a könyveim pont belefértek, ráadásul nem is volt annyira messze az osztályteremtől. Éppen javában ismerkedtem vele (próbáltam a zárat megfejteni), egy szőke hajú lányt pillantottam meg mellettem, aki pont a szekrényszomszédom. Nem szólt hozzám, csak rámmosolygott, és ő is kinyitotta a szekrényét, és belepakolta a füzetét. Csak egy pár másodpercig marad a társaságomban, majd már lépett is.
Mikor végre megfejtettem a kódot, becsuktam az ajtót, és épp indultam volna, ha nem találtam volna szembe magam Effie-vel.
- Szia! - köszönt rám a tipikus cserfes stílusával.
- Hali! - köszöntöttem én is. - Merre mész?
- Haza. Gondolom te is. - mosolygott rám, és elindultunk a suli kijárata felé.
Egy kicsit beszélgettünk, majd mikor kiléptünk az ajtón én már indultam volna abba az irányba, amerről jöttem, csak Effie megállított.
- Hűű, kié ez a pöpec Volvo? - nézett félre egy fekete autóra, ami meglehetősen nagy volt, az ablakai pedig le voltak sötétítve.
- Asszem tudom. - kerültem ki a lányt, és egyenesen megindultam a kocsi felé.
A sötét ablakok miatt nem láttam semmi, ezért odaléptem az egyikhez, és bekopogtam rajta. Jó magas volt a kocsi, ezért lábujjhegyre kellett állnom, hogy belássak rajta. Kellett várnom pár másodpercet, míg lassan lehúzta az ablakokat, és kikukkantott rajta.
- Szálljatok be! - Harry volt az.
Egy Ray Ben napszemüveget viselt, ami kétségtelenül jól állt neki. Gondolom nem akarta, hogy felismerjék, ezért barikádozta el így magát. Időközben Effie is felzárkózott, csak egy pillantást vetettem rá, majd kinyitottam a hátsó ajtót, és előreengedtem, hogy szálljon be az autóba, majd én is követtem a példáját.
- Ki a barátnőd? - hajolt hátra Harry, és kinézett a napszemüvege mögül.
- Sziaaaaaa! - köszönt neki Effie elalélva.
- Effie-nek hívják. - mutattam be, mivel úgy vettem észre, hogy nem igen veszi rá a fáradtságot újdonsült barátnőm.
- Bájos név! - Harry végül levette a szemcsijét, Effie pedig kitágult pupillákkal és csillogó szemekkel figyelte a fiút.
- Te vagy... te vagy Harry Styles! - tört ki belőle a rajongó, és kicsit ugrándozva, tapsikolva örült neki, hogy kitalálta kinek is a kocsijában ül.
- Igen, igen, ő Harry, mehetnénk? - válaszoltam a srác helyett, mielőtt még ő tette volna meg, és megkértem, hogy ha lehet minél gyorsabban taposson a pedálra.
- Hová lesz a fuvar? - kérdezte Effy-t, aki gyorsan elhadarta neki a címüket.
Pár perc múlva el is találtunk oda, majd elköszöntünk a lánytól.
- Sziasztok! Belle, holnap?
- Persze, a suliban találkozunk! - köszöntem el tőle.
Harry gyorsan intett még neki egyet, majd továbbhajtottunk.
- Kedves lány. A barátnőd? - kérdezte.
- Még csak most ismertem meg. Gondolom nem fog egyhamar békén hagyni, ha máris az első napon egy híresség fuvarozza haza. - válaszoltam.
A fiú erre nem mondott semmit, csak maga elé meredt, és nézte az utat. Tíz perc néma csend után hazaértünk, kiszálltunk a kocsiból, és bementünk a házba. Túl vagyok az első napomon, éljen!
- Sziasztok! - köszöntem a többieknek, akik épp az étkezőasztalnál ebédeltek.
- Milyen volt a napod? - kérdezte kedvesen Perrie.
- Nagyon jó volt. Azt hiszem szeretni fogom az egyetemet. - vallottam be.
- Annak örülök! - simította meg a karom.
- Basszus! ... Szólhattál volna, hogy elmész! Azt sem tudtuk hol vagy! - magyarázott nekem Niall teli szájjal.
- Héé, ne nekem mondjátok! Zayn tudott róla! - tettem fel a kezem, jelezve, hogy ártatlan vagyok.
- Zayn csak a kanapén szunyált. Tőle nem tudtuk megkérdezni. - mondta Liam.
- Áááá! - világosodtam meg.
- Ne engem hibáztassatok, ha a csaj hajnali hatra állítja be az óráját! - röhögte el magát "a tettes".
- Oké, téma lezárva! - ültem le Danielle mellé. - Mi a kaja? - próbáltam kisilabizálni, hogy mit is esznek valójában.
- Omlett, egy kis narancs, csokis croissant és egy kis pizza. Ja, és vettünk neked egy kólát. - hadarta Niall még mindig tele szájjal, közben átnyújtott nekem egy dobozos üdítőt, amin az "Isabelle" név állt.
- Jajj, hát ez igazán kedves! Egy kis pizzát szeretnék! - választottam a sok összekutyult étel közül.
Mikor mindenki végzett, felmentem a szobámba, hogy átköltözzek, gyorsan az új órarendemet tanulmányoztam, és bepakoltam a táskám, majd egy pillanatra felnéztem a netre. A Facebook-ról jött egy barát felkérés. Elisabeth "Effie" Gilbert. Elfogatam. :)

Hogy tetszett a rész?

2013. június 1., szombat

12. fejezet - Áttekintés és az első nap

Hali csajok!

Jelentem minden oké, megvagyok. Nem hiszitek el, de eddig ezt a rész vártam a legjobban, hogy megírhassam, most meg valahogy nincs ötletem. Na sebaj, összedobok valamit, azért remélem nem lesz olyan vészes. :D A jövőhéten valószínűleg nem lesz, mert szombaton szülinapozni fogok (sweet 14, haha), hétfőn pedig osztálykirándulásra megyek három plusz egy napra, de garantáltan jön majd egy a jövő utáni héten. Most pedig sipirc olvasni! ;)
Később: és most látom csak, hogy Louis szemszöge kimaradt! x_x Na, majd bepótoljuk! :D Sorry.

Kellemes olvasást kíván:
Nina
Pár héttel később - Szeptember 1.

Azóta, mióta kerüljük egymást Louis-szal, eltelt egy kis idő. Őszintén örülök, mert látom, hogy próbálkozik Eleanor-ral. Néha találkozik a tekintetünk, olykor én próbálom minél előbb lesütni a szemem. Néha viszont nem megy. Már valamelyest sikerült legyűrni magamban azt az éjszakát, igaz még mindig nem a legtökéletesebben, de hamarosan. És mindennek eljön a maga ideje.
Amúgy meg semmi különös nem történt. Talán annyi, hogy a srácok bemutatták nekem a város, tudom hol van a metró, a London Eye, és a suli is. Ma kezdődik. Te jó ég, azt hiszem életemben nem izgultam még ennyire. Vagy talán akkor, mikor a felvételin voltam, mikor az első napom volt a gimiben, mikor leérettségiztem, és megint mikor felvételiztem. Elég stresszes vagyok így utólag belegondolva.
A telefonomat hatra állítottam be, hogy keltsen. A szokásos alap jelzőhang szólalt meg a maximum hangerőn. Basszus! A lehető legmélyebb álmaimból keltett fel. Lassan elkezdtem az éjjeli szekrényemen tapogatózni, hátha fellelem azt a fránya mobilt. A fejemet semmi pénzért nem emeltem fel a párnáról, így vakon is ment. Sehogy se sikerült kisilabizálni hol találom a telóm, ezért inkább felemeltem a fejem, és úgy próbáltam megkeresni. Nem láttam sokmindent, de a nagy hunyorgások közepette azért sikerült megtalálnom, és kikapcsolnom azt a fülsiketítő zajt. Még egyszer utoljára visszadőltem az ágyba, majd egy nagy lélegzetet véve felálltam, és kijelentettem magamban, hogy indulhat egy új élet!
Lent a földszinten senki sem volt, mivel a srácoknak gondolom nem hatkor kezdődik a "műszakjuk", tekintettel arra, hogy ők "sztárok". Összedobtam magamnak gyorsan egy szendvicset, majd leültem az étkezőbe, és szépen, komótosan elmajszoltam. Közben csekkoltam az instagram-mot, és a twitter-t, az utóbbira csiripeltem egyet, ami így szólt:

"@Belle__Payne: Most kezdődik az új életem! #goodluckforme"

Egyébként amióta itt vagyok a követőim száma nőtt nyolccal (fiúk és Perrie, Danielle, Eleanor), plusz néhány ismeretlennel, akik - gondolom én - directionerek (vagy tudom is én mik) lehetnek, minden bizonnyal. Miután elfogyott a szendvics, kiszaladtam a konyhába, hogy a tányért elmossam. Már épp mentem volna vissza a szobámba, mikor szembe találtam magam egy morcos, gyűrött fejjel. Zayn volt az.
- Legközelebb halkítsd légyszíves lejjebb azt a hangerőt! - próbált kinyögni valamit.
- Rendben, ezer bocs! - próbáltam szánakozó fejet vágni, de olyan mókás volt, hogy nem is hiszem el. És ezért a fejért van oda nem tudom hány ezer lány.
- Tudod te milyen hangos volt? Szerintem ezt még Sydney-ben is hallották! - mondta, már kissé feldúltan.
- Jó, jó! Mondom, hogy bocsi! Legközelebb nem fordul elő!
Felsiettem a lépcsőn, és ahogy beértem a szobámba, kinyitottam a gardrób ajtaját. A szokásos kérdés merült fel bennem: Mit vegyek fel? Áááá, ez megőrjít! Tíz perce - ha nem több - álltam a nyitott ajtó előtt, és meditáltam, hogy melyik ruhám lenne a jó választás. Végül kicsit "ombrés" lett az összkép, ugyanis mind a pólón, mind a nacin volt egy kis színátmenet. Ezekhez egy kék cipőt választottam egy ugyancsak kék táskával. Összességben így nézett ki. Arra jutottam, hogy kenek fel magamra egy kis hegyi levegőt - vagyis sminket -, utána pedig indulhat a nap! Egy szempillaspirál és egy barna szemceruza mellett döntöttem. Rápillantottam az órámra, ami 6.45-öt mutatott. Még utoljára belenéztem a tükörbe - egész jól nézek ki.
Lent még mindig csak Zayn volt ébren, ezért elköszöntem tőle, és a lelkére kötöttem, hogyha valamilyen okból kifolyólag a többiek nem tudnák, hogy épp suliban vagyok, feltétlenül szóljon nekik.
Arra gondoltam, mivel 8-kor kezdődik a tanítás, hétkor elindulok, tíz perc mire elérek a metróhoz, az mire megjön, plusz odaér húsz perc, tíz mire elérek az egyetemhez. Ott még a beiratkozás, a papírok, és persze mire megtalálom a termet. És ami a legfontosabb a mosdót.
Tehát elindultam, és egész úton feszengtem. Már megint ideges és stresszes lettem. Nem siettem, tudtam, hogy időben ott leszek. Görcsöltem. Próbáltam ezt leküzdeni minden erőmmel, de nem jártam sikerrel.
Elértem a megállóhoz, majd a mozgólépcsővel elindultam a föld alá. Ez milyen költőien hangzott. Volt pár velem egykorú lány illetve fiú is. Vajon ők is épp az egyetemre tartanak? Annak kicsi az esélye. De sose lehet tudni. Úgy öt perce vártam, hogy jöjjön a szerelvény, majd felszálltam. Elfoglaltam egy nekem tetsző helyet, a táskámat az ölembe vettem, a lábaimat pedig keresztbe tettem. Előkotortam a zenelejátszóm, és hallgattam egy pár dalt. Többek között Lana Del Rey zenéje zúgott a fülembe, ezzel is próbáltam lenyugtatni magam.
Már majdnem továbbmentem a kelleténél, mikor - fogalmam sincs miért -, ránéztem arra a kijelzőre, ami a megállókat mutatja. Gyorsan felpattantam, épp hogy kilibbentem az ajtón, majd félreálltam, hogy eltegyem az iPod-om.
Nem sokkal utána beértem a suli elé. Szemügyre vettem az épületet, és megállapítottam: gyönyörű. Nem időztem sokat egy helyben állva - még valaki hülyének néz. Beléptem az ajtón, és rögtön az aulában találtam magam. Tágas volt, és csak úgy nyüzsgött a sok diáktól. Volt egy büfé is, ahol kígyózó sor állt. Körbenéztem, majd megpillantottam egy táblát, amire nagy betűkkel ki volt írva: Sok szeretettel köszöntjük a gólyákat! - vagyis minket. Melléléptem, és minden teendőnk le volt írva. Még az is, hogy melyik karnak hol vannak a termei. Csak a gyengébbek kedvéért, többek között az enyémért is. A bejárati ajtóval épp szemben volt egy nagy lépcső, és azt írták arra lesz a titkárság. A legfelső emeleten volt, amit a lábaim bántak, de sebaj. Legalább megedződöm. Ott alá kellett írnom pár lapot, megkaptam a szekrényem kulcsát, majd nem sokkal később nagy nehezen megtaláltam az osztálytermet. Vettem egy nagy levegőt, és beléptem. A diákok elszórva ültek, volt aki már ismerte egymást, de a nagytöbbség egyedül gubbasztott az egyszemélyes padokban. A tanári asztalnál, ami a középső padsorhoz volt igazítva egy rövid szőke hajú, szemüveges nő ült, akit ha jól tudom Mrs Wright-nak hívnak. Legalább is a papíron ez állt. Az ajtó hangosan becsapódott mögöttem - gondolom a huzat miatt. A nőt épp megzavartam az adminisztrálásban, mivel még el sem indultam rám szegezte a tekintetét, és jókedvűen üdvözölt.
- Jó reggelt, kedves! - kiáltott egy nagyot, amitől majdnem szívrohamot kaptam. Igazi olasz típus.
- Jó reggelt! - próbáltam minél normálisabban mondani, de nem egészen sikerült, mivel az utóbbi időben pihentettem a hangszálaim. Az ablak felőli padsor volt számomra a legszimpatikusabb, ezért odasétáltam, és helyet foglaltam a harmadik széken. Előttem még nem ült senki, mögöttem viszont ült egy lány, aki nagyban rajzolt valamit. Nem akartam kiesni a padból a nagy nézelődések közepette, ezért nem is nyújtogattam a nyakam, hogy lássam mit rajzol, csak egy pillantást vetettem rá. Hosszú, barna haja több helyen is a szemébe lógott, és látszott rajta, hogy nagyon koncentrál, hogy jól sikerüljön a remekműve.
A táskámat a padra helyeztem, és kipakoltam belőle a tolltartómat, ami egy bárányos, szőrös darab volt a Nici-ből, egy füzetet a jegyzetelésre, és a mappámat a rajzaimmal együtt. Mikor gondosan elhelyeztem mindent hirtelen megcsörrent a mobilom az aktuális csengőhangommal, a Paradise City-vel. Pár tekintet rám szegeződött - főleg a fiúké. Én egy "sorry" pillantást küldtem feléjük, majd rámeredtem a képernyőre. Niall hív. Gyorsan megnyomtam a zöld gombot, és beleszóltam.
- Szia! - mondtam megint csak kissé rekedtesen, de utána megköszörültem a torkom.
- Hát te merre vagy? - kérdezte, és hallottam a hangján, hogy megkönnyebbült. Közben felálltam, és kifelé vettem az irányt, mivel nem akartam megosztani az egész osztállyal a beszélgetésünket.
- Szeptember 1-je van, nem rémlik? - nevettem el magam, közben becsuktam magam mögött az ajtót.

Hogy tetszett a rész?

2013. május 31., péntek

Díj #2 és #3

Hali csajok!

Nos, nagyon örülök, hogy kaptam még két díjat (Ezúttal Bogitól), úgyhogy ezúton is köszönöm szépen neki! A rész ugye szombaton vagy vasárnap érkezik, remélem addigra megtudom majd írni. Amúgy gondolkozom egy új blog írásán, többet jelenleg nem tudok mondani, és nem is akarok, majd kialakul. Most pedig mutatom is a díjat! :)

 

Szabályok:
1. Köszönd meg annak a díjat akitől kaptad.
2. Tedd ki a díj képét az oldaladra , majd másold át a kérdéseket a díj adójának az oldaláról.
3. Válaszolj a kérdésekre
4. Küld tovább 5 embernek.


1. Kedvenc hobbi? 
Hát nem is tudom. Nagyon szeretek a barátaimmal lenni, de ezt nem nevezném hobbinak. Talán a szerkesztés és az írás.
2. Kedvenc állat? 
Szeretem az állatokat (mondjuk a lovakat annyira nem, de erről Flora tudna igazán mesélni), a kedvenceim a fehér (!) kutyák, és a macskák. Meg a hörcsögök.
3. Kedvenc ország?
Nagyon sok kedvenc országom van, de akkor sorolom is: Anglia, Kanada, Olaszország, Franciaország (és most nem akarok többet írni, de amúgy van :D)
4. Mit utálsz legjobban? 
Sokmindent utálok, többek között néhány embert... Ja és a tanulást.
5. Ki a kedvenc énekesed?
Nos, ebből is sok van, de a mostani aktuális Justin Bieber :D

Akinek továbbküldöm: Flora (Tekintettel arra, hogy nem olvasok olyan sok blogot, ezért kezdetnek itt van a barátnőm :D)

 

1. Mindenkinek 11 dolgot kell írnia magáról.
2. A jelölő minden kérdésére válaszolni kell.
3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.
4. 11 embert kell megjelölni (visszajelölni nem lehet )


1. Nagyon szeretem a Szent Johanna Gimi könyveket.
2. 4-es, 5-ös tanuló vagyok.
3. Volt egy idő, mikor a 70-es évek zenéit hallgattam, mint például Alice Cooper, T.Rex és Iggy Pop.
4. Szeretek különféle kitalált blogokat olvasni, mert mindig felkeltik az érdeklődésem.
5. Imádom ha felhős az ég, és ha esik az eső.
6. De amúgy nem vagyok vámpír.
7. Ha lesz új rész itt a blogon, azt általában átbeszélem a barátnőimmel. :)
8. Nagyon szeretek Instagramozni, általában mindig ott lógok.
9. Amúgy van twitterem is, ott is a barátnőimmel szoktam tartani a kapcsolatot.
10. A telefonom egy HTC wildfire, amit anyukámtól "örököltem".
11. Amúgy van egy iPod-om is, amit szintén imádok :D


1. Kedvenc YouTube csatornád?
Ehssty videóit szeretem nagyon, de ott van még Bebita Bonita, Aviana Rahl, Csipkecske, és talán Gabifrizurai.
2. Van valamilyen háziállatod?
Jelenleg nincs, volt egy hörim és egy kutyám.
3. Ki az osztálybohóc? 
Nos, aki nem ismer személyesen, annak mondhatom, de talán Peti vagy Csaba. :D
4. Játszottál már valaha XBOX-on vagy PlayStation-ön?
PlayStation-ön igen, de nem tett rám nagy benyomást.
5. Kedvenc dal/zene/számod és miért?
Justin Bieber - Boyfriend és As long as you love me, és mert naggggyon tetszik. :)
6. Hogy kezeled a hülyéket a környezetedben?
Próbálom lenézni őket, de néha muszáj lesüllyedni az ő szintjükre, és úgy leállítani őket. 
7. Kedvenc könyv?
Éhezők Viadala, Szent Johanna Gimi
8. Kedvenc film?
Éhezők Viadala, Percy Jackson, Éjsötét Árnyék
9. Mennyire tud megrengetni egy film vagy könyv?
Eléggé, hajlamos vagyok akár sírni is rajta.
10. Mi szeretnél lenni?
Sminkes, stílustanácsadó, ügyvéd vagy táncos (nem kell rosszra gondolni).
11. Kik a legjobb barátaid.
Flóra, Bogi, Zsófi, Lizi, Niki <3

Kérdéseim:
1. Mi az, amire most vágysz?
2. Mi volt az első történet, amit írtál?
3. A story-d szereplőit az ismerőseid ihlették?
4. Milyen zenéket hallgatsz?
5. Kedvenc sorozat?
6. Van egy olyan ember a világon, akit teljes szívedből utálsz?
7. Sminkeled magad a suliba?
8. Vallásos vagy?
9. Kedvenc illatod?
10. Gyakran vagy szarkasztikus?
11. Milyen telefonod van?

Akinek továbbküldöm: Flora

2013. május 25., szombat

11. fejezet - Mi van veled Harry?

Hali csajok :D

Remélem jól telt a hetetek, hamarosan itt a nyár, és nemsokára jönnek sűrűbben a részek :D Haha, én már várom. A mai rész szerintem nem lett olyan jó, de azért remélem tetszik. A következőhöz már vannak sok, sok terveim :) (Amúgy a képen az Harry és Rebecca akarna lenni, csak hogy félreértés ne essék. :D)
Kellemes olvasást kíván:
Nina
Egy ideig ültem még az ágyamon magam elé meredve. Az agyam folyamatosan kattogott, legfőképp azon, hogy a többiek mit fognak szólni, ha megtudják. Nem akarom, hogy megtudják. Ez is csak rám vall, még csak negyedik napja vagyok itt, és majdnem mindenki megutált. Ráadásul lefeküdtem egy fiúval. És nem is akármilyennel, hanem magával a tinik bálványával, Louis Tomlinsonnal. Micsoda egy ribanc vagyok! Ha ez kiderül, én repülhetek haza, és az egyetemnek annyi. Ráadásul a srácok soha többé nem akarnak majd látni. Hát most aztán igazán büszke lehetek magamra!
Felálltam az ágyról, és úgy döntöttem, hogy lemegyek. Majd azt fogom mondani nekik, hogy fáj a fejem, és azért vagyok ilyen nyomi. Lassan lesétáltam a lépcsőn, de úgy vettem észre, hogy senki sincs odalent. Mi a franc? Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy épp a teraszon vannak, és egy asztalnál reggeliznek. Kiléptem az ajtón, és megcsapott az a tipikus friss, reggeli szellő. Kellemes volt. Karba tett kézzel - mert egy kicsit fáztam - sétáltam oda hozzájuk, majd helyet foglaltam Zayn mellett, mivel ő ült a szélén a padnak.
- Na hogy aludtál húgi? - fordult felém Liam. Te jó ég! Utálok neki hazudni.
- Jól. - fogtam rövidre a dolgot, és mielőtt még lesütöttem volna a szemem Louis-ra pillantottam. Halványan elmosolyodott, de úgy, hogy alig vettem észre. Örülök, hogy megbizonyosodott róla, hogy ilyen jó az ágyban, de most már elfelejthetne. Ők folytatták tovább a beszélgetést, röhögcsélést, én meg csak magam elé bambultam. Nem bírok a szemükbe nézni így.
Hirtelen minden szempár rám szegeződött, én nekem meg fogalmam sem volt, hogy most mi van, így segítségkérően néztem rájuk.
- Bocsi, nem figyeltem! - ráztam meg a fejem.
- Azt kérdeztem, hogy mit csináljunk ma? - ismételte meg magát Danielle.
- Nem tudom, nekem mindegy. Ti döntötök!
- Jó, akkor szerintem nézzünk meg egy filmet! - ugrott fel Niall, és úgy tűnt mindenki egyetért vele. Ne már, megint egy film? - Mit szeretnétek, Éjsötét Árnyék vagy Pata-Csata? - kérdezte a fiú teljesen beindulva.
- Legyen az Éjsötét Árnyék! Imádom Johnny Depp-et! - érvelt Perrie az ő választottja mellett.
- Ellenvetés? - nézett körbe Niall, mint ahogy a bíróságon - vagy hol - szokták.
Betódultak a nappaliba, levetették magukat a kanapéra, és Niall kezelte a tévét. Elővette a távirányítót, bekapcsolta volna, de az nem csinált semmit.
- Mi a...? - csapkodta már a tenyerével is. - Nem kapcsol be! - sipákolt.
- Biztos lemerült benne az elem, kapcsold be azzal a kis gombbal! - állt fel Eleanor, és megmutatta Niall-nek, hogy mire gondol.
- Így se jó - szomorodott el. - Lehet, hogy valaki kihúzta - ment a tévé mögé, ahol rögtön a lépcső alatt találta magát. - Nem, elvileg minden oké.
- Akkor most elromlott? - szomorodtak el a többiek. - Hívok egy szerelőt! - vette elő Zayn a telefonját, és már írta volna be a számot, mikor leállítottam.
- Zayn, várj! Nem kell egyfolytában filmet vagy sorozatot néznünk! Csinálhatnánk valamit együtt is. Mint amikor áramszünet van - adtam egy ötletet.
- Ez nem rossz ötlet - egyezett bele Perrie. - De mit csináljuk?
- Csináljunk úgy, mintha az őskorban élnénk? - hüledezett Niall.
- Neeem, "játszhatnánk" valamit - tettem a "játszhatnánk"-at idézőjelbe. - Valaki ötlet? - néztem körbe. Láttam rajtuk, hogy nagyon gondolkoznak.
- Felelsz vagy mersz? - tette fel a kérdést Louis.
- Ez nem hiszem, hogy jó... - kezdtem, de félbeszakítottak, és szinte senki sem hallotta, mert úgy elnyomták az alapból is halk hangom.
- Jóóó! - ujjongtak.
- Akkor hozok egy üveget! - szaladt ki Niall a konyhába. Gondolom meg is issza.
Leültünk a szőnyegre egy körbe, majd megjött Niall, az üres flakonnal, letette a földre, majd megforgatta. Pörgött, pörgött, én meg imádkoztam, hogy ne felém forduljon. Tudtam, hogy ez elkerülhetetlen, hogy egyszer ne mutasson felém, és nem is mondhatom nekik, hogy bocs, inkább mégsem játszom, mivel az én ötletem volt az egész. Végül Zayn és Danielle között állt meg, és Dani részénél volt a kupakos része.
- Na, felelsz vagy mersz? - nézett mélyen a lány szemébe Zayn.
- Merek! - vállalta be Danielle.
- Oké, akkor..., menj ki a kertbe, vedd le a pólód, és énekeld el az egyik One Direcion számot, és közbe táncolj is! - gondolkozott Zayn, majd kitalált egy elég bugyuta feladatot.
- De csak mert nem akarom elrontani a játékot! - állt fel a lány, és kisétált az udvarra. Sorban mindenki ment utána, és néztük, ahogyan a Live while we're young-ot énekli egy szál melltartóban.
Sorra jöttek a párok, Danielle után Eleanor és Liam, utánuk Niall és Perrie, majd Louis és Zayn. Már csak én nem voltam, és mikor Perrie megforgatta az üveget, láttam, hogy azt akarja, hogy most én következzek. Reméltem, hogy nem Louis fogja az ítéletemet meghozni. Az üveg forgott, már egyre lassított, és végül a kupakos fele nálam állt meg. A másik pedig Liam-nél. Nagy kő esett le a szívemről, de ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, talán jobb lett volna, ha Louis mondd nekem valamit.
- Felelsz vagy mersz? - kérdezte.
- Felelek! - választottam az egyszerűbbnek tűnő opciót.
- Hmm. Voltál már úgy együtt egy fiúval? - oké, nem gondoltam volna, hogy a saját bátyám ilyet mer kérdezni. Tőlem!
- Nem! - vágtam rá szinte azonnal, mitől páran kuncogni kezdtek. - Most mi van?
- Helyes! Ha megtudnám, hogy valaki elcsavarta a húgom fejét, olyannyira, hogy ágynak is dönti, az megkeserülné. - kezdte Liam az elejét komolyan, de a végét elröhögte.
Louis-ra pillantottam. Mosolygott. Komolyan nem értem őt.
A felelsz vagy mersz után játszottunk még activity-t, bújócskát, fogócskát (igen, az érett, felnőtt fiúk és lányok) és még sok mást. Észre sem vettük, de úgy elment a nap, és még én is kicsit feloldódtam, és közelebb kerültem a többiekhez.

Pár óra múlva

Javában azt csináltuk, hogy valaki a fülébe veszi a fülhallgatót, és benyom egy számot max hangerőre, és elénekli, mikor azt hallottuk, hogy valaki bejön az ajtón. Mindenki felkapta a fejét, és elindultunk megnézni, hogy ki az. A flörtös fürtös volt, és épp vette le a cipőjét. Már egészen megfeledkeztem róla.
- Na, mivan, hazataláltál? - kérdezte Zayn.
- Most nem vagyok túl jó passzban, úgyhogy megtennéd, hogy nem cseszed fel az agyam a második másodpercben? - "kérdezte" elég flegmán, majd felhúzott az emeletre.
- Hogy ezt mi lelte? - hagyta rá Liam, és visszaindult, hogy folytassuk a játékot. A többiek követték, én viszont úgy döntöttem, hogy beszélek a fejével.
- Mindjárt jövök! - szóltam oda nekik, míg ők egy gyors "okéval" belegyeztek.
Felslisszoltam a lépcsőn, és megkerestem Harry szobáját. Nem tudtam pontosan, hogy melyik az, de mikor körbenéztem láttam egy ajtót, amin egy óriás "H" betű díszelgett. Bekopogtam. Semmi válasz. Lenyomtam a kilincset, és beléptem a szobába. Harry az ágyán a falhoz támaszkodva nyomogatta az iPhone-ját, és mikor észrevett felült.
- Miben segíthetek? - kérdezte elég feszülten.
- Beszélhetnénk? - próbálkoztam higgadtan.
- Muszáj? - temette a kezeibe az arcát, és dörzsölte meg.
- Figyelj, Harry! Én tényleg nem akarok beleszólni az életedbe, de mi van veled? - próbálkoztam.
- Mióta foglalkoztatlak?
- Na ez az! Mi lett veled? Olyan rendes voltál, mikor megjöttem! - ültem le mellé az ágyra.
- Ha te is azzal fogsz jönni, hogy mérhetetlenül nagy baromság volt magamra tetováltatnom a barátnőm nevét, akkor akár el is mehetsz.
- Nézd, én nem hibáztatlak. Én is követtem el hibákat. - szóltam el magam majdnem - Régen. Elhamarkodott döntéseket, amiket akkor jónak láttam, de utána megbántam.
- Aha. Végeztél? - flegmázott még mindig.
- Csak azt szerettem volna mondani, hogy tudd, hogy én megértelek.
- Kösz. - mondta. Ez végre kezdett a régi-Harry lenni.
- Na és ki valójában ez a Rebecca, még nem hallottam róla.
- A barátnőm. Énekes, de még nem futott be. Érdekes gondolkodásmódja van.
- Vagdossa az ereit? - poénkodtam.
- Neeeem! - röhögte el magát ő is. - Nagyon különleges lány.
- Aha. - haboztam egy picit. - És mitől lettél ilyen ellenséges a fiúkkal?
- Rebecca szerint nem jó, ha sülve-főve együtt vagyunk, mert még valamelyik belém szeret. Ezért próbálom őket egy kicsit lekoptatni.
- Dehát ti egy csapat vagytok. A One Direction, még szép, hogy sülve-főve együtt vagytok. És a bandán túl legjobb barátok is.
- Ez igaz!
- Szerintem ne akarj olyan barátnőt, aki meg akar változtatni. - komolyodtam el.
- Nem akar megváltoztatni! Ne kezd te is! - förmedt rám megint.
- Jó, jó, jó! Nyugi! Én csak azt mondom, hogy úgy szeressen, ahogy vagy.
- Oké.
- Jó, akkor és megyek is, a többiek már várnak! Nincs kedved velünk tartani? - mosolyogtam rá.
- Mit csinálnak? - húzta el a szája szélét.
- Ahogy hallom, most épp Niall énekel. - füleltem, és közben hallottam Niall mérhetetlenül hamis éneklését.
- Nem bánom! - vonta meg a vállát, és kisétáltunk a szobából, meg nem állva a többiekig.

2013. május 19., vasárnap

Díjat kaptam :)

http://wtf.blog.neon.hu/files/2012/08/liebsteraward.jpg 

Hahó :) Nos még csak most vettem észre, hogy Rebekától kaptam egy díjat, amit nagyon köszönök :) Sajnálom, hogy csak ilyen későn vettem észre, de akkor most meg is csinálom :D
1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
  • 14 éves vagyok, 152 cm és 42 kg
  • Mindig is szerettem írni, már kisebb koromban is állandóan jegyzeteket készítettem.
  • Elég sok zenei stílus tetszik, ezért "piszkáltak" is sajnos.
  • Utálom azokat az embereket, akik azt hiszik, hogy ők a világ közepe, és egy csepp gátlás sincs bennük.
  • Kedvenc sorozatom a Pretty Little Liars.
  • Kedvenc filmem az Éhezők Viadala, a Percy Jackson és az Éjsötét Árnyék.
  • Nagyon szeretek sminkelni, ez az a dolog, amivel majd szeretnék foglalkozni.
  • Ha nem jön össze a sminkes szakma, akkor színész (aki színházban játszik, nem idióta filmekben) vagy ügyvéd szeretnék lenni.
  • Ha kiderülne, hogy jó hangom van, akkor szeretnék nyerni egy Eurovíziós Dalfesztivált.
  • Ha az derülne ki, hogy jó vagyok valamilyen sportban, akkor Olimpiai bajnok szeretnék lenni.
  • Divatbolond vagyok, és imádok vásárolni :D
2.) A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!
  • Kik a példaképeid? Isabelle Fuhrman, Cher Lloyd, Troian Bellisairo, Lucy Hale
  • Mivel foglalkozol legtöbbet egy nap? Tanulással a suli miatt, és netezéssel, amit az iPod-omon és a telefonomon nyomok :D
  • Miért kezdtél blogolni? Mert egyrészt szeretek történeteket írni, és szerkeszteni.
  • Mit szeretnél csinálni 10 év múlva? Ezt már leírtam a tényekben.
  • Kedvenc sztár? Isabelle Fuhrman, Cher Lloyd, Troian Bellisairo, Lucy Hale, Keegan Allen, Jennifer Lawrence, Leven Rambin
  • Ha lenne egy kívánságod, mit kívánnál? Hogy legyen jobb alakom.
  • Sorolj fel 5 blogot, amit rendszeresen olvasol! Huh :D wpc.bn, és több most nem jut eszembe :D
  • Mi kelti fel egy történtben az érdeklődésed? Eleve az alaptörténet ne legyen rossz. Bármilyen jól is írják, ha az alaptörténet fos :D
  • Mi a kedvenc filmed? Hah, ezt is már mondtam :D
  • Hány éves vagy? 14 leszek júniusban.
  • Mi az életcélod? Ilyen nincs, ahogy alakul, úgy lesz.
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
Sorry nincs 11 ember, akiknek tovább tudnám adni, így kérdések sincsenek. :D Meg most energiám sincs hozzá.
4.) 11 embert kell megjelölni! (Nincs visszajelölés / visszaadás)
Dettó.

2013. május 18., szombat

10. fejezet - Ez így nem mehet

Hali! :D

Ma ahogy ígértem egy extra rész lesz, ami annyit jelent, hogy a story-ban lesz egy kis izgalom. Rebeka kedvéért nem taszítják el egymást, és ebből majd még több bonyodalom lesz. Lehetséges, hogy mostantól több rész érkezik egy héten belül, mivel van egy alkalmazás a telómon, úgyhogy ... :D Szóval, ez még nem biztos, majd kiírom, és meglátjuk, most pedig jön a fejezet :)
Kellemes olvasást kíván:
Nina

- Aha. - mondta, majd megint egy lépéssel közelebb jött felém. Valószínűleg érzékelhető volt ahogy megcsuklott a hangom, hogy én sem gondolom komolyan, hogy nem akarom Őt. Megsimogatta az arcomat, és rám mosolygott. Egy ideig álltunk ott egymás szemébe meredve, neki sem volt teljesen tiszta ez a dolog. Nem tudtam, hogy most éppen mit akar, és szerintem ő sem volt tisztában az én érzelmeimmel. Hirtelen felindulásból odahajoltam hozzá, a karjaimat megint csak a nyaka köré kulcsoltam, és megcsókoltam. Gondoltam, hogy ebből nagy baj lesz, de abban a pillanatban semmi nem érdekelt. A kezeit ismételten a derekamra tette, majd vadul visszacsókolt. Egy jó ideig elvoltunk így, majd lassan a kezeit elkezdte lejjebb engedni, végül "megállapodott" a popsimnál, és elkezdett emelni. Először nem tudtam hova tenni, majd felhúztam a lábaimat, és belé kapaszkodtam. Reméltem, hogy nem vagyok neki túl nehéz, de úgy tűnt nem. Elkezdett egy kicsit hátrálni, majd a bolt ablaka párkányára "ráhelyezett", és ott folytattuk.
- Ezt nem folytathatjuk, Louis. - álltunk le egy kicsit.
- Miért nem? - meresztette rám gyönyörű kék szemeit.
- Mert be kell vásárolnunk! - mosolyogtam rá, majd enyhén eltoltam magamtól, és leugrottam a párkányról. Elindultam be a boltba, és láttam, hogy jön utánam. A vigyor egy pillanatra sem fagyott le a képemről. Gyorsan bepakoltam néhány joghurtot, üdítőt és felvágottat, hogy valamit enni is lehessen. Direkt nem nem raktam be a kosárba Niall kedvenceit, hogy máskor ne fordulhasson elő, hogy a hűtő üres. Viszonylag gyorsan végeztünk, majd mentünk is haza. Louis néha útközben nyomott egy-egy puszit a számra. Pár perc múlva már a ház előtt voltunk. Épp nyúltam a zsebembe, hogy vegyem elő a kulcsomat, közben Louis odahajolt hozzám, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Hééé! Ne itt! - förmedtem rá.
- Hát hol? - játszotta meg a hülye kisgyereket, és körbe fordult, keresve, hogy hol csinálhatnánk éppen.
- Pssszt! - tettem a mutató ujjam a szája elé, mire végre befogta. Kinyitottam az ajtót, és benyitottunk. A többiek még mindig a tévé előtt elszórva bambultak.
- Louis, hol voltál? - pattant fel Eleanor, és odafutott barátjához, majd megcsókolta. Kicsit csalódottan meredtem magam elé. Mégis mit hittem? Hogy minden oké lesz? Ha együtt is lehetnénk, száz százalék, hogy a srácok plusz Perrie, Danielle és Eleanor is megutálnának. Enyhén megráztam a fejem, és felkaptam egy zacskót.
- Louis lekísért engem a boltba. - válaszoltam a lánynak, közben igyekeztem semmitmondó mégis szúrós tekintettel nézni Louis-ra. Vette az adást. Furcsállva rám sandított, én meg elforgattam a fejem, és bevittem a szatyrokat a konyhába.
- Juj, mit hoztatok? - pattant oda Niall, és elkezdett kutakodni a zacskókban.
Észre sem vettem, de már besötétedett. Szépen elrepült ez a nap. Helyet foglaltam az egyik fotelban, majd épp akkor ért véget a sorozat, amit éppen néztek. A legizgalmasabb jelenetnél hagyták abba, a srácok pedig fujjoltak egy sort, hogy miért épp a legjobb résznél van vége. Ez már csak így van.
- Kinek van kedve Percy Jackson-t nézni? - kérdezte Zayn, majd a többiek morogtak még egy sort.
Komolyan, ha nem lennének programjaink kizárólag filmeket és sorozatokat néznénk? Kemények vagyunk, mint a Rolling Stones.
- Én néznék szívesen! Miről szól? - tettem fel a kezem.
- Valami görög mitológiás cuccról. - vetette nekem oda flegmán a fiú.
Ráhagytam, és hátradőltem a székben. A film már javában ment, mikor Louis sétált le az emeletről, és mellettem foglalt helyet. Csak sóhajtottam egyet. Szinte azonnal felpattantam, és kimentem a konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Pár perc múlva visszasétáltam, és láttam, hogy jó páran már eltették magukat holnapra.A kanapé másik végében foglaltam helyet, és ezzel le is zártam a dolgot köztem és Louis között. Mit képzel ki ő? Csak kihasználja Eleanor-t, én meg asszisztáltam neki. Ettől kezdett elárasztani a bűntudat.
Úgy fél tizenegy lehetett, mikor már csak én, Louis és Zayn néztük a tévében ugráló félisteneket.
- Oké, nem bírom tovább! Mentem! - állt fel Zayn közben ásítva egyet. Mi nem szóltunk egy szót sem. Zayn komótosan feltrappolt az emeletre, én meg kettesben maradtam Louis-szal. A szoba két végében ültünk, én felhúztam a lábaimat magam elé, a fiú pedig úgy ült a fotel kellős közepén, mint egy kiskirály. Rám nézett, én meg sem mozultam.
- Most meg mi van? - kérdezte végül kicsit feldúltan.
- Hogy mi? - fordultam oda hozzá és felemeltem a hangom.
- Mi a franc bajod van? - ismételte magát.
- Óóó, bocsánat, hogy élek! - kezdtem - Te most komolyan mit gondolsz magadról? Hogy teheted ezt Eleanor-ral? Igen, tudom, én is hunyó vagyok, de mégis csak a te barátnőd. - keltem ki magamból.
- Figyelj! - jött közelebb hozzám - Szakítani fogok vele. - hogy mi?
- Ne.. - tiltakoztam.
- Csak a kedvedért.
- Ne! Nekünk nem szabadna együtt lennünk!
- Miért nem?
- Képzeld el Danielle és Perrie mennyire megutálnának. Azt gondolnák, hogy én kitúrtam Eleanor-t, és akár velük is megtörténhetett volna ez. Ha nem te tetszel meg nekem. Oké, Liam-mel semmi pénzért nem tetszene. - röhögtem el a végét.
- Akkor titokban tartjuk! - hajolt oda hozzám, és hosszan megcsókolt. Lassan elkezdtem emelni a kezem, majd "megállapodtam" a hajánál, és beletúrtam.
- Miért csináljuk ezt? - kérdeztem, közben abbahagytuk egy pillanatra. Nem mondott semmit, csak újra megcsókolt. - Késő van. - kezdtem arra utalni, hogy hagyjuk már abba. - Le kell zuhanyoznom! - érveltem még mindig.
- Majd én segítek! - mosolygott rám, majd felállt, és felém nyújtotta a kezét. Gyengéden megfogtam, majd az emelet felé vettük az irányt. Benyitottunk az ajtómon, majd Louis megállt, és arra várt, hogy elinduljak a mosdóba.
- Te tiszta perverz vagy! - nevettem el magam.
- Vagy ha nem akarsz zuhanyozni, csinálhatunk mást is! - vigyorgott, és elindult felém. Kicsit megijedtem, hogy mit akar csinálni.
Átkarolt a derekamnál, megcsókolt, és kicsit elkezdett hátrafelé lépkedni. Lehuppantunk az ágyra, és ott folytattuk. Forró ajkait szüntelenül az enyémhez nyomta, közben a pólóm alját kezdte el kitapogatózni, majd egy határozott mozdulattal lehúzta rólam. Egyik keze a hajam felé vándorolt, majd megfogta a hajgumit a hajamban, és a copfom - illetve a hajam - lassan a vállamra omlott. Lassan én is kibújtattam a pólójából. Még mindig megállás nélkül csókolóztunk, és pillanatról pillanatra egyre kevesebb ruha volt rajtunk.
Aztán megtörtént...

Másnap reggel

A madarak csicsergésére ébredtem, és arra, hogy a napsugarak igen-igen igyekeznek áttörni a függöny szálait. Lassan felültem az ágyban, és akkor vettem észre, hogy nincs rajtam semmi. Hirtelen oldalra néztem, de nem volt ott senki, csak egy pár ruha. De mindegyik az enyém volt. Felhúztam a térdeimet, és rájuk helyeztem az állam, és úgy próbáltam visszaemlékezni a tegnap éjszakára. Minden beugrott. Minden egyes érintés, minden csók ... és az is.Egyik pillanatról a másikra éreztem, hogy elárasztja a testem a bűntudat. Gyorsan felpattantam, és a zuhanyzóba rohantam, hogy amilyen gyorsan csak tudom lesikáljam magamról a tegnap estét. Rohadt ideges lettem, és már remegtem is. Tíz perc múlva jöttem csak ki, és gyorsan magamra kaptam valami itthoni ruhát. Az este levetett ruháimat gyorsan összeszedtem, és egy galacsinban bedobtam a mosógépbe, és bekapcsoltam. Nem érdekel, ha összemennek, látni sem akarom őket. Visszasétáltam az ágyamhoz, leültem, és a huzatokat meg a lepedőt kezdtem el fölszedni. Ezeket is már csak egy nagyobb galacsinba tudtam gyömöszkölni, majd beraktam a kádba, és a zuhanyrózsával leöblítettem. Hirtelen kopogtak. Gyorsan még körbenéztem a szobában, hátha találok egy kis árulkodó jelet, sietve megigazítottam a hajam, majd lenyomtam a kilincset. Louis volt az.
- Jó reggelt! - lépett be a szobámba egy tálca finomsággal.
- Te mit csinálsz? - kérdeztem, mert tényleg nem tudtam miben sántikál.
- Gondoltam hozok neked egy kis reggelit! - vigyorgott rám.
- Oké, de én nem kérem! - néztem rá komolyan. - Ez így nem mehet! Megemészt a bűntudat. Téged nem?
- Jaj, ne legyél már ilyen besavanyodott! - adta a laza fiút.
- Figyelj! - ültettem le az ágyra - Mi lenne, ha megpróbálnád újrakezdeni Eleanor-ral? Mindenkinek jobb lenne így.
- De...
- Nekem is jobb lenne. - húztam el a szám szélét, és próbáltam valami mosolyféleséget erőltetni az arcomra.
- Rendben! - nézett rám kicsit elkeseredve, majd kisétált a szobából. Most gondolom fut Eleanor-hoz, mintha mi sem történt volna. Én meg megyek jópofizni a többiekhez, mintha mi sem történt volna.

2013. május 12., vasárnap

Közérdekű

Hali!
Ugye aki korábban olvasta a blogomat (light-up-my-world.blog.neon.hu), az láthatta, és olvashatta is, hogy miért is költöztettem el a lapot. Remélem megértitek, és nem veszítek olvasókat, de szerintem blogspot-on egyrészt könnyebb blogolni, másrészt pedig nekem valahogy családiasabb, és itt sokkal több lehetőség van. Ha szeretnétek, kommenteljetek, iratkozzatok fel, és ha még nem tettétek volna, olvassátok el az eddigi fejezeteket.
Ezen a héten sajnos új rész nem jön, bár már elkezdetem írni, de sajnos nem tudom befejezni, mert kevés az időm, az ötletem meg sok :D Kárpótlásképp csináltam egy menüt, amiben a szereplőkről vannak információk, szóval, aki unatkozik, annak ajánlom figyelmébe. Úgyhogy most már navigáljatok át erre a lapra, írjatok nekem, komiba, vagy a chat-be, jöhet mindenhova :) Puszi!

2013. május 10., péntek

9. fejezet - Let me k i s s you

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh0GGaaSxHWRcyzgMYnVl_9hawjmZtsUlUSaNgw8fNj-98ocU13F4XCAUnamkGE0I5ViIHxOQCzNhcwFMAi_J3DWfhF4GX39Dm2P1yQqWR81tAMppwyljHxuAfe2vCl2k95Bg5kkj0AVJ0/s400/tumblr_mkp8f5BeqV1rp4im3o1_400_large.gif

Louis szemszöge

Hihetetlenül jól éreztem magam Belle-lel, igazából még örülök is, hogy úgy alakult, hogy ketten maradtunk. Kár, hogy el lett rontva a vége azzal a kiscsajjal, pedig én szívesen vettem volna neki nyalókát, cserébe ha abbahagyja a nyávogást. Viszont mikor a sok rajongó észrevett minket, elkezdtünk rohanni a kijárat felé, és az autókhoz futottunk volna. Azonban akadt egy kis bökkenő, hogy a kocsik nem voltak ott. A többiek biztos már hazamentek. A nagy tömeg meg csak úgy rohant felénk, mi meg nem tudtunk mit csinálni.
- Basszus, most mi legyen? - túrt bele a hajába Belle, és idegesen körbekémlelt.
- Gyere! - kezdtem el futni, közben megragadtam a lány kezét, és magam után húztam. Egy sikátorféleségbe értünk, ami tele volt graffitivel fújkálva, és a szag sem volt a legkellemesebb. Egy óriási szemetes mögé bújtunk, és vártunk mi lesz. Láttam, ahogy néhány fan egy pillanatra megtorpan az utca elején, és azt nézik, hogy ott vagyunk-e. Becsuktam a szemem, és úgy imádkoztam, hogy menjenek tovább. Bevált! A pár lány továbbfutott, mert az egyik elkiáltotta magát, hogy állítólag észrevett. Még egy darabig némán guggoltunk, nehogy a lassabb rajongók még kiszúrjanak, majd mikor úgy éreztük már tiszta a levegő, felálltunk, és kisétáltunk az utcából.
- Huh! Ez nem sokon múlt! - fújta ki magát Belle.
- Hát nem! - értettem egyet - Mehetünk haza? - mosolyogtam rá, majd válaszul egy bólintást küldött felém.


Isabelle szemszöge



Ahogy végre vége lett a kis incidensnek, elindultunk haza. Nekem még mindig a kezemben volt a tigrisem, ami egy kicsit összekoszolódott a kuka mögött, de nem igazán érdekelt.
- És mióta vagytok együtt Eleanor-ral? - kérdeztem, mert egy kicsit érdekelt.
- Nem tudom pontosan, talán egy éve. Bár mostanra kicsit ellaposodott a kapcsolatunk. - vallotta be, és egy kicsit meglepett.
- Tényleg? Pedig nem látszik.
- Igen, próbálom leplezni. Vagy inkább, hogy ő boldog legyen. Már nem érzem vele annyira jól magam, mint amikor összejöttünk. - mesélte. Nem tudom, szerintem ez nem fair Eleanor-ral szemben. Oké, nem vagyunk puszipajtások, vagy ilyesmi, de egy kicsit kezdtem megsajnálni.
- Óóó. - mondtam végül csak ennyit. Nem kellett sok, és hazaértünk. Mivel egyikük sem hozott kulcsot, becsöngettünk, hátha a többiek már hazaértek.
- Ti meg mi a fenét csináltatok ennyi ideig? - nyitott ajtót Liam "kedvesen".
- Nyugi, haver! Csak engedj be! - csitította Louis.
- Tudjátok ti mennyi az idő? - kérdezte hevesen a bátyám, közben félrelépett, hogy be tudjunk menni az ajtón. Gyorsan az Ice Watch órámra pillantottam, és leolvastam róla, hogy három óra van. Te jó ég! Így elfutott volna az idő? Úgy tizenegy óra tájékán indultunk el a parkba. - És a telefont sem tudjátok felvenni! Röhej! - tombolta ki magát még mindig Liam. - Isabelle, neked meg az emeleten csörgött! - szólított a teljes nevemen, ami sosem jelent jót. Csak próbáltam visszafojtani a röhögésem, és mint aki megbánta a dolgot, lehajtottam a fejem.
- Ugyan már! Most pár óra nem a világ! - próbát menteni mindkettőnket Louis.
- A telefont azért bekapcsolhattad volna! - rágódott Liam még midig a telefon témán.
- Figyu, ezen most felesleges összeveszni, itt vagyunk az a lényeg, és majd máskor Louis bekapcsolja a telóját, én meg magammal viszem! - zártam le részemről a témát, és úgy döntöttem, hogy felmegyek a szobámba, és átöltözöm. Benyitottam az ajtón, majd az ablakhoz léptem, és felhúztam a redőnyt, majd kinyitottam az ablakot. A szekrényből kivettem egy itthoni sortot, és egy topot. Az netbook-om bekapcsoltam, majd az ágyra dobtam. Gyorsan lespuriztam, és készítettem magamnak egy forrócsokit, majd újra felmentem. Megnéztem néhány új Pretty Little Liars részt, mert amióta itt vagyok nem is láttam, és azóta kijött pár új.


Pár óra múlva


Jól elszaladt az idő, a pár részből, amit megnéztem hat lett, de nem tudtam abbahagyni egyszerűen, mert olyan izgalmas volt! Úgy hét óra felé eszméltem föl, majd gondoltam lemegyek a többiekhez. Épp a Harry Potter-t nézték, úgyhogy gondoltam nem zavarok be, ezért csak leültem közéjük.
- Ez melyik rész? - suttogtam oda Louis-nak, remélvén, hogy nem egy nagy jelenetet zavartam meg.
- A hetedik asszem. - válaszolt kedvesen. Elmosolyodtam, majd próbáltam kitalálni most épp mi történhet. Valahogy nem tudod lekötni, és egy kis zajt hallottam a konyhából, úgyhogy elhatároztam, hogy odamegyek. Nem láttam senkit, az "illető", aki általában itt szokott lógni, gondolom gyorsan elslisszolt. Kinyitottam a hűtőt, hogy kivegyek belőle valami rágcsát, de ahogy észrevettem kongott az ürességtől.
- NIALL! - kiáltottam, olyan hangosan, hogy én magam is megijedtem.
- Igen? - hallottam az illető hangját, ami meglehetősen félénk volt.
- Ez mi? - kérdeztem, majd kijjebb tártam a hűtő ajtaját.
- Hűtő? - kérdezte, mintha nem tudnám, hogy épp mit csinálok.
- Azt én is tudom. De miért üres?
- Nem tudom, biztos elfogyott a kaja.
- Ajj! Te etted ki? - örjöngtem de közben röhögtem is.
- Hát. Lehetséges. - kezdte el a körmét piszkálni.
- Szuper! - indultam fel az emeletre, hogy átöltözzek, mert úgy döntöttem, hogyha senki sem képes lemenni, akkor majd én veszek egy-két dolgot. Gyorsan magamra kaptam egy nacit és egy kényelmes pólót, a hajamat pedig copfba fogtam, majd szaladtam is. Nem vittem sok pénzt, mert nem terveztem egy nagy bevásárlást tartani, csak pár joghurt meg néhány kaja, amiből szendvicset lehet csinálni. Nem tudtam pontosan hol van a bolt, így csak mentem erre-arra hátha találok egyet. És tíz perc sem kellett, mert találtam egyet, viszont épp, hogy bementem volna, egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Belle, várj! - megfordultam, és megláttam Louis-t. - Mit csinálsz?
- Szia! - köszöntöttem kedvesen - Én csak lejöttem venni pár kaját, mert Niall kiette a hűtőt. - mondtam.
- Figyelj, mondanom kell valamit... - mondta sejtelmesen.
- És ezt pont itt? - kérdeztem, mikor a bejáratnál egy öreg nénike majdnem fellökött, mivel pont az ajtóban álltam meg.
- Igen, négyszemközt. - mosolygott rám.
- Rendben, hallgatlak! - néztem rá, nem mondtam neki, de egy kicsit megijesztett.
- Nagyon jó volt ma veled. - kezdte.
- Igen, veled is. - mondtam, de még nem tudtam, hogy "mire készül".
- Figyelj, Belle! Én gondolkodtam, és... - lépett közelebb hozzám, és átkarolt a derekamnál.
- Mit szeretnél? - kérdeztem, és próbáltam nem mozogni. Louis nem mondott semmit, az ajkait a nyakamon éreztem, ahogy kisebb puszikat nyom rá. A kezeit még mindig a derekamon pihentette, én becsuktam a szemeim, kicsit élvezkedve, majd feleszméltem.
- Héé! - toltam el egy kicsit magamtól. - Mit csinálsz? - kérdeztem, bár nyilvánvaló volt.
- Azt, amit éppen érzek. - micsoda költő lett belőle hirtelen. Épp, hogy kimondta a mondatot, magához húzott és megcsókolt. Hosszú, szenvedélyes csók volt, amit én is viszonoztam. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, csak elengedtem magam, és hagytam, hogy Louis irányítson. A kezemet a nyaka köré kulcsoltam, Ő pedig közelebb húzott magához. Beletellett pár percbe, mire eljutott a tudatomig, hogy mit is csinálok éppen. Elkapta a fejem, és lesütöttem a szemem. A kezemet leengedtem, és egy lépéssel távolabb mentem Tőle.
- Mi az? - kérdezte mosolyogva. Ez most valahogy nem hatott meg. Dühös lettem.
- Hogy mi van? Louis, neked barátnőd van, én meg csak úgy leállok veled itt smárolni! - keltem ki magamból. - Nem érzed ennek a súlyát?
- Héé, nyugi! - lépett megint közelebb, és már indította volna a karját, hogy átkaroljon, de megint eltoltam magamtól. Nem mondtam semmit, csak hosszan a szemébe néztem. - Most mi van? - nézett rám, és már kezdett ő is ideges lenni. - Nem akarod?
- Nem! - vágtam rá szinte azonnal, de a hangom olyan elcsukló és erőtlen volt, hogy még én sem vettem komolyan.