Mosolyogva
nyomtam ki a telefont, majd lehuppantam az ágyra. Talán életemben sosem
voltam még ennyire boldog, most hirtelen minden összejött. Még egyszer
végignéztem a dugig teletömött bőröndökön, majd rájöttem, hogy nincs is
annyira tele, mert még belegyömöszköltem az egyikbe még egy könyvet
plusz egy szemceruzát. Ezután letipegtem a lépcsőn még egyszer
anyáékhoz.
- Szerintem hamarosan menj aludni, holnap korán kell kelned - szólított meg apa, ami egy kicsit furcsa megállapítás volt...
- De hiszen még csak nyolc óra van! - mondtam kicsit furcsálva apu előző beszólását.
- Igen, ez nem hülyeség, már mehetsz is zuhanyozni - szólt közbe anyu is.
-
Máris, rohanok! - poénkodtam el a dolgot. Hát végül is mindegy, talán
igazuk van, holnap kilenckor indul a gép, én pedig ismerem magam, hogy
mennyire imádok sokáig aludni. Volt úgy, hogy délben ébredtem. Szóval
benyitottam a fürdőbe, ledobtam a cuccaimat, és beálltam a kádba. Negyed
óra alatt végeztem, és úgy döntöttem, hogy megpróbálok elaludni. Ahogy
sejtettem: nem sikerült. Úgy két órán keresztül forgolódtam és agyaltam
egész végig. Kicsit ideges is voltam a másnap miatt, de végül sikerült
elaludnom...
Másnap reggel
Reggel
hétkor keltett az ébresztő, én pedig kómásan ténferegtem ki az
ágyikómból. Felvettem a kutyusos papucsom, és lecsoszogtam a lépcsőn. A
szüleim már ott sürögtek-forogtak a konyhában és nekem készítettek
tonnaszámra szendvicseket, de hogy minek, azt nem tudom.
- Jó reggelt, kicsim! Itt a kakaód! - csicsergett anya, és a kezembe nyomta a forró bögrét.
- Anyu! Mit csináltok ilyen korán? - tettem fel egy költői kérdést, bár láttam mit csinálnak, de gondoltam megkérdezem.
- Mindennek tökéletesen kell sikerülnie ma! Ebben segítünk! - vázolta fel a helyzetet anya.
- Azzal, hogy ötvenezer szendvicset csináltok? - kérdeztem ásítva egyet.
-
Például! - közölték velem. Hát rendben. De hogy én nem fogom megenni
ezeket, mivel nem szeretném kihányni ezt az egészet a repülőn. De ebbe
ne is menjünk bele! Szóval a kakaó után visszaszaladtam a szobámba, és
felöltöztem, majd megfogtam két bőröndöt, és lerángattam a lépcsőn. Apa
rögtön felajánlotta, hogy segít, így nem kellett megint hülyét csinálni
magamból. Mikor az utolsó bőröndöt hoztuk le, láttam, hogy anya szeme
könnyes lesz. Ajj! Alig észrevehetően megfogattam a szemem, majd
megpillantottam, hogy anyu vette az adást. Még gyorsan elmajszoltam egy
almát, és már indultunk is a kocsihoz, hogy kifuvarozzanak a reptérre.
Még egyszer végiggondoltam magamban, körülbelül, hogy fog menni a
bemutatkozás és az első napok. Kicsit izgultam. Fél óra alatt ott is
voltunk a repülőtéren, csomó mindent kellett intézni, plusz várni kellet
még háromnegyed órát, majd elég sok idő múlva eljött a búcsúzás
pillanata.
-
Nagyon vigyázz magadra! Liam érted megy és a taxik között fog várni! És
hívj, hogy ha odaértél! - kezdte anya, én pedig már gondoltam, hogy ez a
búcsúzkodás nem lesz a legrövidebb.
- Oké, persze! - próbáltam őket egyszerre nyugtatni és sürgetni is.
- És ne állj szóba senkivel! - folytatta apa is.
- Apa, nem vagyok már öt éves! Tudok magamra vigyázni! Na, most már megyek! - öleltem meg őket és köszöntem el tőlük.
-
Szia kicsim! - nyomtak még egy puszit az arcomra, majd elindultam ahhoz
a "csőhöz", ami már rögtön a gépbe vezet. Végigmentem, majd megérkeztem
magába a repülőbe. Eligazítottak a helyemre, lehuppantam az ablak
melletti ülőhelyre, a poggyászomat pedig magam mellé helyeztem. Nem
sokkal ezután az ablakon bámultam ki, ahogy a "légi jármű" egyre
emelkedik el a földtől. Arra az elhatározásra jutottam, hogy alszom
egyet, mivel éjszaka nem igazán tudtam. Nem kellett sok, elnyomott az
álom.
Egy óra múlva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése