3. fejezet - Üdv a családban!

A fiú és a lány elhaladtak mellettem, nem vettek észre. Én viszont már tudtam, kik ők.

- Héé, itt vagyok! - kiabáltam Liam és Danielle után. Egy pillanatra megtorpantak, majd körbekémleltek. Visszafordultak, és már észre is vettek.

- Végre megvagy! - szaladt oda hozzám Liam, majd felkapott és megpörgetett, én meg csak vigyorogtam. Mikor visszatett a földre szorosan megöleltem. Már nagyon hiányzott! Annyira örültem, hogy végre láthatom! Pár másodpercre csak úgy álltunk egy helyben, majd engedett a szorításból. Átnéztem a vállán és megpillantottam Danielle-t.

- Na milyen volt az út? - kérdezte a lány. Odasétáltam hozzá, majd őt is megöleltem. Találkoztam párszor a bátyám barátnőjével, amikor bemutatta nekünk. Nagyon jól kijöttünk, barátnők is voltunk. De úgy gondolom, még mindig azok vagyunk.

- Nagyon jó! De itt még jobb! - mondtam, majd szippantottam egy londoni-levegőt.

- Mostantól csak ilyen levegőt fogsz szívni. - poénkodott Liam. - Na, de gyere, induljunk! - mondta, majd két bőröndöt elkezdett húzni, egyet pedig a hónalja alá csapott. Danielle felajánlotta, hogy hozza az utolsó táskát, de finoman visszautasítottam, hisz én is tudtam vinni. Egy fekete Volvo-hoz sétáltunk, majd Liam bepakolta a cuccaimat a csomagtartóba, majd beszálltunk a kocsiba. Danielle hátraült mellém, hogy beszélgethessünk.

- Na és milyen suliba fogsz járni? - kérdezte barátságosan a lány.

- A művészetibe. Imádok rajzolni, és én szeretnék ezzel komolyabban foglalkozni. - válaszoltam.

- Wow, az nagyon jó! Majd megmutatod pár rajzod?

- Persze, pont itt van a mappám... - nyúltam bele a táskámba, ahol mindig velem vannak a rajzaim. Szerintem egészen jók. Nem profik, de jók. - ... Itt is van, tessék! - nyújtottam át neki. Danielle elvette tőlem, kinyitotta a mappát, majd óvatosan nézegetni kezdte a remekműveimet. Na, jó ez túlzás volt.

- Úristen, ezek nagyon jók! - hüledezett barátnőm. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó vagy! Nem csoda, hogy felvettek!

- Hát köszi! Sokat dolgoztam rajtuk! - szerénykedtem.

- Majd nekem is csinálhatnál valamit a szobám falára, mert olyan snassz. - hmm, ez nem is hangzik olyan rosszul.

- Rendben, majd meglátom mit tehetek. - mondtam, közben Danielle visszaadta a rajzaim. Kinéztem az ablakon, mikor megpillantottam a Big Ben-t. - De gyönyörű! - álmélkodtam.

- Igen, szerintem is szép! - szólalt meg Liam. - Ha akarod, majd körbevezetünk.

- Hú, az nagyon jó lenne! - vigyorogtam. - Amúgy mikor érünk a házatokhoz? - kérdeztem. Kicsit türelmetlen vagyok.

- Látom már nagyon pasizni akarsz! Harry a te embered! - röhögött a bátyám.

- Ki? - kérdeztem, mivel nem nagyon vagyok tisztában a nevekkel.

- Liam! - ripakodott rá barátjára Danielle. Most komolyan ki az a Harry? Mindegy, gondoltam inkább nem kérdezem meg. - Mindjárt oda érünk - mondta csak úgy mellékesen a lány. Pár perc múlva befordultunk egy utcára, majd leparkoltunk az autóval. Kiszálltunk a járműből, kivettük a táskáimat, majd elindultunk egy ház felé. Egy óriási kétemeletes villa volt nagy hátsó kerttel. Az ajtó mellé léptük, majd Liam becsöngetett.

- Elfelejtettem kulcsot hozni... - bosszankodott, miközben még mindig a zsebében tapogatózott, hátha megtalálja.

Pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó. Egy szőke srác nyitotta ki, közben megállás nélkül vigyorgott, így kivillantotta fogszabályzóját.

- Sziasztok! - köszönt kedves hangján. Végignézett rajtunk, majd megállt rajtam a szeme, gondolom észrevette, hogy egy "idegen" vagyok.

- Szia, én Isabelle vagyok, Liam húga! - mutatkoztam be, majd felé nyújtottam a kezem, hogy kezet fogjunk.

- Szia, én Niall! - felelte kurtán, és viszonozta a kézfogást. - Gyertek be! - invitált be minket a házba. Én pedig csak álmélkodtam, hogy milyen szép. Beljebb mentünk, majd a nappali előtt álltunk meg. Liam és Danielle már a cipőjét vette le, én pedig még mindig csak bámészkodtam, mikor az emeletről egy rövid szőke hajú lány és egy fekete hajú fiú sétált le.

- Hali, te vagy Isabelle? - kérdezte a csaj.

- Igen, én vagyok, szia! - válaszoltam.

- Az én nevem Perrie. - jött oda hozzám, majd adott két puszit, mintha már ezer éve ismernénk egymást.

- Én pedig Zayn vagyok! - szólalt meg a fiú is. Ebben a pillanatban egy göndör hajú srác sétált ki a nappaliból, majd se szó, se beszéd egy puszit nyomott az arcomra. Kezdtem sejteni ki lehet, de megelőzött:

- Szia, Belle! Harry vagyok! Üdv a családunkban! - mutatkozott be vigyorogva, miközben egyfolytában engem vizslatott.

- Helló! - próbáltam kedves lenni. Nehezen ment, hogy ne pofozzam fel, de próbáltam visszafogni magam. Mikor megvolt a bemutatkozás, betessékeltek a nappaliba, ahol rengeteget beszélgettünk.