6. fejezet - Bár tudnám mit csináljak...

Ahogy lehuppantak az kanapéra, a többiek mind odaültek melléjük, hangosan röhögcséltek, én meg valahogy nem találtam a helyem. Csak álltam ott, próbáltam eldönteni, hogy most hogyan reagáljak. Nem nagyon vettem észre, hogy foglalkoznának velem, ezért inkább úgy döntöttem, hogy nem rontom tovább a levegőt. Lassan felsétáltam a lépcsőn kicsit letörten. A szobámba érkeztem, ahol leültem az asztalomhoz. Pár percig csak bámultam magam elé, majd egy kis habozás után bekapcsoltam a laptop-om, ahol egyenesen a youtube-ra kattintottam. Hallgattam néhány dalt, ami mindig jó kedvre derít, és egy kicsit sikerült felvidulnom. De valahogy úgy érzem, hogy nem vagyok idevaló. Biztos azért, mert azóta amióta itt vagyok nem csak velem foglalkoznak. Igen, ez így hülyén hangzik nagyon is, és tudom, hogy nem szabad féltékenynek lennem, mert felesleges. Hiszen most érkeztek, biztos fáradtak még, és nincs energiájuk, hogy ismerkedjenek. Hirtelen minden szomorúságom elszállt, és újult erővel sétáltam ki megint a szobámból, és lesiettem a nappaliba. A többiek elszórva a házban mentek erre-arra, Eleanor és Louis pedig a kanapén ülve andalogtak. Úgy döntöttem csatlakozom hozzájuk, és leültem a fotelba.

- Szia hugi, kérsz valamit vacsorára? - kérdezte Liam, aki épp leült mellém.

- Ó, nem köszi, nemrég ettem. - adtam meg neki a választ. - Amúgy milyen volt az út? - kérdeztem az új lakókat feléjük fordulva. Eleanor lassan emelte fel a fejét Louis válláról, és úgy tűnt nagyon meg kell erőltetnie magát, hogy adjon egy normális választ.

- Jó volt, csak hosszú. - felelte kurtán, majd Lou felé fordult, és nyomott egy puszit a fiú arcára. - És amúgy hogy hogy most itt laksz? Úgy értem tudom, hogy Liam testvére vagy meg minden, de miért költöztél ide? Nem, mintha zavarna vagy ilyenek. - magyarázott a csaj.

- Egy itteni egyetemre fogok járni, és ezért így egyszerűbb volt, hogy nem kell minden nap órákat utaznom. De ti nem is tudtatok rólam? Mert Liam azt mondta, hogy szólt mindenkinek. - merült fel bennem egy jogos kérdés, majd Liam-re néztem.

- Hát, az a helyzet, hogy titeket elfelejtettelek megkérdezni, csak az ittenieket. - mutatott a többiek felé és próbálta menteni magát.

- Vagy úgy! - világosodtam meg.

A délután további része úgy telt, hogy csoportosan beszélgettünk, inkább Eleanor-t és Louis-t támadták kérdésekkel. Én is sokat dumáltam velük, és egészen szimpatikusak. Louis-nak nagyon jó humora van, ötször olyat mondott, hogy röhögőgörcsöm lett, amit sajnos hamar abba kellett hagynom, mert az egész ház a béna röhögésemtől zengett, viszont a srácok ezen még jobban szakadtak, és a nevetésemet egy szamáréhoz hasonlították. Én csak sértődött és gyilkos pillantások keverékét küldtem feléjük. Viszonylag hamar elmentek aludni, mert kissé kimerültek. Én még lent tévéztem és beszélgettem a többiekkel, majd végül pár óra múlva én is a szobámban kötöttem ki.

Másnap reggel

Reggel nagyon jó kedvem volt (ami fura), mikor felkeltem, majd csapzott, kócos hajjal sétáltam le a lépcsőn, és társultam a lent hunyorogva ülőkhöz a tévéhez. De előbb a konyhába sétáltam, ahol megint Liam-mel futottam össze, épp valami rántottát csinált (fura). Csak egy joghurtitalt vettem ki a hűtőből, amin ott figyelt Hello Kitty. A nappaliban Danielle kávézott, Niall valami kakaószerű lötyit ivott, Perrie és Zayn pedig csak egymásnak dőlva bámulta... a Spongyabobot. Merthogy épp azt néztük. Hát oké, legalább lesz időm gondolkozni. Szóval, ez a Louis, nagyon helyes gyerek, és jófejnek is tűnik. Ha nem lenne neki Eleanor talán... Na jó! Ebbe még bele sem gondolok! Mert van neki! És amúgy sem az esetem, mint ahogy Harry sem! Úgyhogy nem is gondolok arra, hogy mi lenne, ha! Ilyen dolgokon járt az eszem, amikor épp hirtelen mindenki elkezdett röhögni. Én nekem fogalmam sem volt, hogy miről van szó, gondolom Patrik valami eszeveszett nagy poént mondott, amitől mindenki dőlt a röhögéstől. Liam a konyhában fetrengett (szó szerint), Danielle csak magában kuncogott, Niall félrenyelte az ücsijét, én meg a hátát veregettem, mert ott fuldokolt, Zayn megint csak jóízűen röhögött, Perrie pedig inkább csak azon, ahogy a többiek szakadnak.

- Most mi van? - néztem körbe segítségkérően, majd úgy tűnt, jöttek a megmentőim, mert Louis és ... és Eleanor sétált le a lépcsőn. Lehet, hogy mégsem lesznek a megmentőim. Nem, biztos nem lesznek. Épp jó reggelt kívántak, majd látták, hogy a többség nagyon nincs magánál, ezért inkább a konyhába mentek csinálni maguknak valami reggelit. Eközben én Niall-nek segítettem, mert ami még maradt a bögréjében, azt kiöntötte. Egy dologra rájöttem. Nem kakaót ivott. Pár perc múlva Louis megérkezett, és mellettem foglalt helyet. Egy csésze volt a kezében (na már most, nem olyan porcelán jellegű), amiben valami gőzölgő ital volt töltve. Beleivott az italába, én pedig már rájöttem, mi lehet.

- Tea reggelire? - kérdeztem. Oké, én is angol vagyok, de nem ennyire.

- Aha. Ez a kedvencem. Megkóstolod? - kérdezte, majd az orrom alá dugta, én pedig csak beleszagoltam. Jó illata volt. - Nyugodtan igyál bele! - biztatott, majd oda tartotta nekem a teát. Én csak óvatosan odanyúltam, hogy megfogom, de nem úgy tűnt, mint aki el akarná engedni, majd lassan odahajoltam a bögréhez, és belekortyoltam. Isteni volt! Ittam még egy kortyot, majd éreztem, hogy Louis dönti a csészét, de egy kicsit túlszaladt, így egy kis bajuszt formált a ajkaim fölé. Durcásan néztem rá, mikor elröhögte magát. - Nagyon jól áll a bajusz! Amúgy milyen volt? - kérdezte.

- Először is kösz, majd megfontolom, hogy vágassak-e magamnak, másrészt, pedig nagyon finom volt! Mi a neve? - érdeklődtem.

- Ez egy Tomlinson-féle specialitás, de neve viszont nincs. - adta meg az "egyszerű" választ. - Anyukám fejlesztette ki. - mosolygott rám.

- Óóó, szóval ez egy ilyen titkos recept? - kérdeztem.

- Hát lehet így is mondani. Te vagy az első, aki megkóstolta. Amúgy kérsz egyet?

- Lehet? - kérdeztem egy kicsit meglepetten. Én voltam ez első? Ez érdekes.

- Persze! - mondta, majd a kezembe nyomta a bögréjét.

- Nem iszod meg?

- Csinálok egy másikat, idd csak meg! - mosolygott, majd elsétált a konyhába. Útközben épp összefutott Eleanor-ral, aki Liam odaégett rántottáját szállította ki. A lány is mellém ült.

- Louis? - kérdezte.

- Őőőő... - néztem a kezemben lévő bögrére, majd próbáltam összeszedni a gondolataimat. - Hát odaadta a teáját, hogy igyam meg, ő meg csinál valami mást. - néztem rá kedvesen.

- Hmm, nekem sose engedte, hogy beleigyak. Úgy látszik kedvel téged! - vigyorgott rám.