Boldogan
ugrottam ki a kocsiból, és úgy vettem észre, hogy a többiek is
hasonlóan fel voltak dobva. És akkor így nyolcan sétáltunk a kasszához,
ahol vettünk mindenkinek egy-egy jegyet, majd besétáltunk a parkba.
-
Szerintem menjünk máris a büfébe! - kiáltott Niall, majd intett, hogy
kövessük. Mi csak röhögve nézünk egymásra, mivel eszünk ágában sem volt
követni. Niall mikor észrevette, hogy senki sem követi, megfordult és
újra megszólalt: - Na, mi lesz már? Mire vártok, csodára? Az csak a
büfében van, úgyhogy nyomás! - kalimpált a kezével, és jelzett, hogy
induljunk már.
-
Nem vagy te normális! Noormáális?! - hadonászott Louis a kezével,
amivel arra akart utalni, hogy Niall nem komplett. Mi lányok meg csak
magunkban kuncogtunk.
- Oké, akkor mit nézzünk meg elsőként? - tette fel a kérdést Liam.
-
Szerintem menjünk dodzsemezni! - adott egy ötletet Perrie, és úgy tűnt
mindenki egyet ért vele, kivéve Niall-t, aki még mindig a büfés incidens
miatt duzzogott.
-
Nyugi, haver! Utána elmegyünk veled a kajáldába! - veregette meg Zayn
Niall hátát. Ettől a mondattól a fiú máris jobb kedvre derült, és
elindultunk a dodzsemek felé.
Egy
fedett helyiséghez értünk, ahol max hangerőn üvöltött Pitbull Don't
stop the party c. száma. Beálltunk a sorba, majd úgy egy öt perc múlva
már mehettünk is. Kétszemélyes kocsik voltak, én Liam-mel ültem egybe,
Zayn Perrie-vel volt, Eleanor Danielle-lel és végül Niall volt
Louis-szal. Én még be sem kötöttem az övemet, mikor Zayn nekünk hajtotta
a kis autóját, ami akkorát csattant, hogy majdnem kirepültem belőle.
-
Hééé! - kiáltott Liam, majd beletaposott a gázba, és elindultunk
Perrie-ék nyomába. Zayn úgy röhögött, mint egy kisgyerek, Perrie is
nagyban vigyorgott, Danielle és Eleanor azt próbálta megfejteni, hogy
hogyan működik a kocsijuk, Louis és Niall is már száguldozott. Az utóbb
említettek annyira kikapcsolódtak, hogy szinte mindenkinek, még minden
falnak is nekimentek, plusz elgázolták a lányokat.
-
Barom! - cseszte le Eleanor barátját, majd sértődötten elkezdett a
leglassabb sebességgel menni. Még zötykölődtünk egy darabig, majd
lefújták a menetet, így ki kellett szállnunk a kocsikból.
-
Huh, ez nem volt semmi! - fújtam ki magam. A többség együtt érzett
velem, kivéve Eleanor-t, aki nagyon megharagudott Louis-ra, bár nem is
tudnom miért. Lou odament hozzá, és megvigasztalta egy csókkal, amitől
Eleanor megbékélt.
Mint,
ahogy ígértük elkísértük Niall-t a büfébe, ami nem volt nagyon messze a
dodzsemtől. Niall már törzsvásárló volt a kajáldában, így csak kérte a
"szokásost", ami egy óriás hotdog volt kólával.
-
Megvagyok! - szólt tele kézzel, és tele szájjal, mi csak nevettünk
egyet, és Zayn kérésére a hullámvasút felé vettük az irányt. Út közben
elsétáltunk egy hatalmas oszlop mellett, amire felhúzták az embereket,
és ott lógatták őket. Hallottam a többiek jajveszékelését, és azt vontam
le belőle, hogy álmukban sem szállnának fel rá. Közben megérkeztünk a
hullámvasúthoz. Niall még gyorsan befalta a szendvicsét, majd beültünk
egy-egy kocsiba, ami megint csak kétszemélyes volt, itt viszont a
felállás ez lett: Louis és Eleanor, Liam és Danielle, Perrie és Zayn,
végül én mentem Niall-lel. Őszintén reméltem, hogy nem fog lehányni
azután a sok kaja után, de talán jobb, ha mellette ülök, mintsem, hogy
előtte. Szegény Zayn. Nem kellett sok, hogy elinduljunk, a "vonat"
nagyon gyorsan haladt, és annyi kanyar volt benne, hogy egyszer jobbra,
másszor pedig balra dőltünk. Volt benne egy hurok, is, úgyhogy fejjel
lefele is láttam már a világot. Eleanor elég viccesen sikítozott, a
többiek nagyjából csendben voltak, ahogy én is. Mikor leszálltunk
mindenki szédelegve és mosolyogva lépett ki a vagonból.
- Na, asszem én okádok! - fogta a hasát Niall, és azt színlelte, hogy mindjárt kidobja a taccsot.
-
Megyünk még egyszer? Ez rohadt jó volt! - ujjongtam, majd a többiek
nagy nehezen beleegyeztek. Így mentünk még egy kört, amit megint nagyon
élveztem. Már láttam a srácok arcán, hogy nekik ennyi elég volt, és,
hogy meglehetősen elszédültek, de nekem még mindig nem volt elég. - Ki
jön velem még egy kört? - kérdeztem játékosan, majd akadt egy
jelentkező.
- Én benne vagyok! - tette fel Louis a kezét vigyorogva. Úgy láttam a többiek nem lelkesedtek annyira az ötletért.
- Oké, akkor ti menjetek, mi megyünk tovább! - szólalt meg először Danielle. - Aztán majd valahol összefutunk - legyintett.
-
Indulhatunk? - néztem rá Louis-ra, aki válasz képpen beült az egyik
kocsiba. Helyet foglaltam mellette, és pár perc múlva már indultunk is.
Láttam az arcán, hogy neki is nagyon tetszik, és amit a legjobban
élvezett az a hurok volt. Mikor megint a végére értünk, rákérdezett,
hogy szeretnék-e még menni, én persze boldogan elfogadtam az ajánlatát.
Még háromszor felültünk a kis "vasútra", ami egyre jobb volt.
-
Na, most már hagyjunk mást is sorra kerülni! - nyökögtem, és
bocsánatkérő tekintettel néztem a már húsz perce váró apukára és két
kislányára. Louis kiszállt a kocsiból, majd én következtem, de ahelyett,
hogy elsétáltam volna, megbotlottam a vagon aljában. Szerencsére nem
estem pofára, mivel egy kéz "megtartott". Lassan néztem fel rá, és
láttam, hogy ő is épp a tekintetemet keresi. Hirtelen kaptam el a
tekintetemet, és láttam, hogy ő is veszi az adást. Gyorsan leporoltam
magam, majd szerényen rámosolyogtam, jelezve, hogy mehetünk.
- Na, akkor megyünk valahova, vagy megkeressük a többieket? - kérdeztem.
- Szerintem menjünk valahova. - utánozott engem, amin én csak röhögtem.
- Oké, akkor szellemvasút? - kérdeztem.
- A hullámvasút után? Inkább válasszunk valami "lájtosabb" szerelvényt! - tiltakozott.
-
Szerintem te inkább beijedtél! - ugrottam elé, és olvastam a képére. Ő
csak sértődötten nézett rám, majd belém karolt, és nagy fordulatot véve a
szellemvasútot céloztuk meg.
Egy
jó nagy épület volt, amiből farkasüvöltés hallatszott, ami
többé-kevésbé elnyomta a többi állomásból szűrődő zenéket és zajokat.
Besétáltunk, majd helyet foglaltunk, és szinte azonnal odajött hozzánk
egy segéd, majd bekötötte a biztonsági öveinket, és egy "Bátorság!"
mondattal sugallta, hogy "élvezni" fogjuk. Kikerekedett szemekkel néztem
a mellettem ülő Louis-ra, aki ugyanúgy megdöbbent, mint én. Hirtelen
elindultunk, és éreztem, hogy hosszú út vár ránk. Először pókokat
lógattak a nyakunkba, majd néhány szellem összeborzolta a hajunkat,
utána egy múmia esett az ölünkbe, amit én gyorsan kihajítottam, majd
jöttek a vámpírok, a zombik, és még sok más ijesztő teremtmény. Mikor
végre vége lett, gyorsan kiszaladtunk, mert asszem mindketten
kellőképpen besz*rtunk. Egymásra néztünk, és mikor megpillantottuk
egymás ijedt fejét egyszer csak hatalmas röhögésben törtünk ki.
Megtárgyaltuk, hogy a következő állomás az Elvarázsolt Kastély lesz, így
oda is gyalogoltunk. Valami mókás zene szólt, ami nagyon jó összhatást
keltett a kastély kinézetével együtt. Bementünk az ajtón, amin alig
fértünk be, mivel elég apró volt, majd egy futószalaghoz értünk. Louis
bátran előre ment, de ahogy rálépett a mozgó szalagra, rögtön
eltanyázott egy "B...meg" kíséretében. Én épp röhögni próbáltam, de
magával rántott, így én is a földön kötöttem ki, ahol befejeztem a
megkezdett nevetést. Tovább menve volt néhány tükör, ami nagyon vicces
volt, majd volt egy rúd, ahol fel kellett mászni, és Louis nagyon
fantáziával teli arccal bámulta, ahogy felszerencsétlenkedem magam, de
utána én is jól kinevettem őt, mikor ő következett. A vár után benéztünk
még néhány házba, például egy körhintára, még egy hullámvasútra, ami
kisgyerekeknek való. Louis kérésére benéztünk egy jósnőhöz is, ami elég
bizarr volt.
-
Sziasztok kedveskéim, foglaljatok helyet! - köszöntött a banya
mézes-mázos hangon. - Jósolhatok nektek? - kérdezte. Nem, azért jöttünk,
hogy fejen álljon! Persze, hogy jósoljon! Mi csak bólintottunk, majd
kérte, hogy nyújtsuk oda neki a kezünket, majd megfogta, és a
tenyerünkbe kis köröket rajzolva csukott szemmel mormogva
összpontosított. - Igen, látom! - fejezte be, majd ránk nézett. - Még
jobban egymásra találtok, de ehhez több időt kell eltöltenetek
egymással! - mondta.
- Ööööm, ez valami félreértés lesz! - tiltakoztam.
- Miért aranyom? - hitetlenkedett a nő.
-
Azért, mert mi nem is járunk. Hogyan találnánk még jobban egymásra? Mi
csak barátok vagyunk! - álltam fel és védtem meg az igazam.
- Hát akkor nagyon egyszerű, össze fogtok jönni! - mondta megint az asszony.
-
Nem, az nem lehet! Neki barátnője van! - mutattam a mellettem ülő
Louis-ra. - Azt hiszem mi most megyünk! - rángattam fel a fiút a
székből, és kimentünk a helyiségből.
- Oké, ez fura volt! - ébredt fel a döbbenetből.
-
Kicsit? - néztem rá, majd sóhajtottam egyet. - Nem szeretnél felmenni
oda? - kérdeztem, majd arra az oszlopra mutattam, amit az elején láttam,
és ahol ott lógtak az emberek. Louis rám nézett, majd elmosolyodott, és
elindultunk az oszlop irányába. Kicsit várni kellett a következő
menetig, de nagyon megérte. Úgy húsz méter magasban voltunk, ahol
beláttuk egész Londont. Gyönyörű volt. Sajnos csak öt percig élvezhettük
a magasban lógást, mivel leengedtek. Tovább sétáltunk, majd egy
céllövöldénél kötöttünk ki.
-
Dobok magamnak egy tigrist! - szólaltam meg, majd megfogtam egy labdát,
és a gondosan beállított konzervdobozokra céloztam, majd eldobtam. Az
egyik a tetején lerepült, de a többi ugyanúgy maradt. Ciccegtem egyet,
majd Louis elvett egy lasztit, és jól leoltott.
- Lekvár! - mosolyodott el, majd megcélozta a dobozokat, és lőtt. Neki három repült le az ötből.
-
Gyerünk, fiam! Szerezd meg a kislánynak a tigrist! - biztatta az
öregember, aki a céllövöldét vezette Louis-t. A fiú egy újabb
emelvényhez lépett, és egy új labda kíséretével az összes öt dobozt
ledöntötte.
-
Juhúú! - ugrottam kettőt, majd a bácsi odanyújtotta nekem a legnagyobb
tigrist, ami majdnem akkora volt, mint én. Hálásan néztem Louis-ra.
-
Köszi! - túrtam bele a hajamba, majd elindultunk valamerre. Nézelődtünk
erre-arra, majd Louis kérésére megálltunk a fagyis előtt.
-
Kérsz? - kérdezte. Én válaszul csak felemeltem a plüsstigrist, jelezve,
hogy tele van a kezem, így nem tudok fagyit enni. Ő csak bólintott
egyet.
- Jó, akkor egy répás fagyit szeretnék! - nézett az eladó csajra, aki elég furán nézett ránk.
- Nincsen répás ízű fagyink! Viszont van epres, csoki, vaníliás... - sorolta volna, de a fiú közbeszakította.
-
Nincs répás fagyi? Milyen hely ez? Be fogom perelni! - fenyegetőzött,
és majdnem elröhögte magát, de próbált nem kiesni a szerepéből. - Nem is
kérek semmi! - sétált el sértődötten. Bele sem merek gondolni, mit
érezhetett az a lány. Egy dilis fiú, aki répás fagyira éhes, és egy
lány, aki egy akkora plüsstigrissel császkál, mint saját maga.
- Miért csináltad ezt? - néztem rá mosolyogva.
-
Mert, ha te nem eszel, akkor én sem! - nézett rám, de nem figyelt
előre, ezért majdnem elgázolt egy kislányt. - Jajj, ne haragudj! -
próbálta vigasztalni.
-
Miért nem nézel a lábad elé? - kérdezte a copfos lány, aki úgy hét éves
lehetett, és a kezében egy nyalókát tartott. Durcásan nézett Louis-ra,
majd egyik pillanatról a másikra a tekintete ellágyult, és inkább
kiváncsian nézett a srácra. - Úristen! Te vagy Louis Tomlinson! -
kiáltotta még egy kicsit halkan.
- Neee! Psszt! - tette Louis a mutató ujját a lány szájára, de úgy tűnt nem használ.
- Te vagy Louis... - kezdte megint.
- Veszek neked még egy nyalókát, csak maradj már csöndben! - próbálkozott megint.
-
TE VAGY LOUIS TOMLINSON! - ordította el magát a kislány, ami nagyon
furcsa volt, mert nem is tudom, hogy jöhet ki egy ilyen kis
teremtményből ilyen nagy hang. Louis segítségkérően nézett rám, miközben
láttam, hogy a többi ember tekintete ránk szegeződik, és úgy tizenöt
fiatal lány egy emberként rohanni kezdett felénk. Louis megragadta a
kezem, és maga után vonszolva rohantunk. Vajon hol lehetnek a többiek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése